Ázsiai nyavalya terjed Európában

Ázsiai nyavalya terjed Európában
© Fotó: Northfoto
Miskolc – Mutálódott, ismeretlen vírus okozhat járványt kontinensünkön.

Terjed az influenza, Európa-szerte nő a megbetegedések száma, ez a tendencia érvényesül Szobeczki Csanád Csaba miskolci háziorvos körzetében is, ahol az elmúlt két hét során duplájára nőtt a köhögés, megfázás és magas láz miatt jelentkezők száma.

– Hétfőn legalább nyolc olyan páciens jött a rendelőbe, aki influenza szerű tünetegyüttestől szenved. A fertőző kór okozta panaszok, nem lassan, fokozatosan, hanem hirtelen alakulnak ki. Ha magas, 39 fok feletti lázunk van, gyengének, bágyadtnak érezzük magunkat, emellett még izomfájdalmak is gyötörnek, borítékolható, hogy enyhe meghűléstől komolyabb a gond – szögezte le a címzettes főorvos, majd hozzátette, a vírusba belelépő betegeinek sajog a combja és a karizma, de a hát- és a mellkasfájdalommal küzdők tábora is jelentős. A szakember kifejtette, a gyógyulás legoptimálisabb esetben is eltarthat 5-10 napig, de ha szövődménybe torkol a baj, akkor sokszorosára nőhet ez az idő.

Immunrendszerünk harcol

– A láz alábbhagy nagyjából két nap után, az utótünetek, az orrfolyás, köhögés, könnyezés viszont még 7-10 napig is eltarthatnak. Gyakrabban kell kezet mosni, szellőztetni, nem célszerű puszilkózni, kerülni kell a közösséget. Az influenzától szenvedő beteg orrváladéka színtelen, áttetsző, mint a víz. Erre nem adunk antibiotikumot, a vírussal nem a gyógyszerek, hanem az immunrendszer veszi fel a harcot. A szervezetnek persze elkel a támogatás és a muníció. Igyunk sok folyadékot, fokozottan figyeljünk a vitaminpótlásra, különösen fontos a C és a D-vitamin szedése, de bevehetünk bármilyen csodaszert, a pihenés, az alvás nem spórolható meg. Inkább hiányozzunk az iskolából munkahelyről pár napot, egy hetet, minthogy többhetes pokoljárásban legyen részünk. A betegségnek ugyanis komoly szövődményei lehetnek. Bakteriális felülfertőzésre utaló jel, ha az orrváladék és a köpet színe sárgára vagy zöldre változik.

Több ezer vírus

A leggyakoribb szövődmények között tartjuk számon a homlok- és arcüreg-, a tüdő-és a mellhártyagyulladást is. Ritkán, például agyhártyagyulladásnál a fertőzés érinti a központi idegrendszert is, az ilyen beteg kórházi ellátást igényel – magyarázta a szakember. Szobeczki Csanád Csaba kiemelte, ideális esetben a veszélyeztetettek, az idősek, krónikus betegek már ősszel jelentkeznek védőoltásért, amely még most is kérhető, hisz az influenzaszezon eltart március végéig, ám az oltóanyag csak 2-3 hét után biztosít védettséget. A címzettes főorvos kifejtette, nemcsak az influenza felelős a felső légúti bajokért, ugyanis legalább 1-2 ezer vírus leselkedik ránk. A hasonló tünetek miatt nehéz eldönteni, egy-egy páciens épp melyik miatt köhécsel, de nincs is jelentősége, hisz mire megérkeznének az eredmények, addigra jó esetben felépül az illető, vírusvizsgálatot csak a kórházban fekvők esetében végeznek. Az influenzának több fajtája van, a mutálódottak a legveszélyesebbek, mert ezeket még nem ismeri a szervezetünk. Ezeknek a megbetegedéseknek a java távol-keletről, Ázsiából érkezik, és néhány évente okoz nagyobb járványt Európában. Van, aki egész télen köhög, tűszög és azt hiszi, nem tud kilábalni az influenzából, miközben egyik vírusból esik a másikba.

Juhári Andrea


Hatvanegyre emelkedett az influenza miatt elhunyt betegek száma - jelentette csütörtök délután az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) fertőző betegségekkel foglalkozó központja. FRISSÍTÉS: Újabb három személy halálát okozta az influenza, ezzel 61-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma...

Budapest - Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma; január 21-27. között az országban az előző hetinél 70 százalékkal több, 65 000 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb, szerdán közzétett jelentéséből. Mint írták, valam...