Azonosították a cserbenhagyó román kamionsofőrt

Akt.:
Azonosították a cserbenhagyó román kamionsofőrt
© Fotó: police.hu
Berettyóújfalu – A berettyóújfalui rendőrök kihallgatták a járművezetőt, majd befejezték a nyomozást vele szemben.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot egy román sofőrrel szemben.

A 28 éves férfi március 8-án 18 óra 30 perc körül közlekedett az általa vezetett kamionnal a 42-es számú főúton, Földes felől Berettyóújfalu irányába. A román állampolgár teherautójával egy előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban nem győződött meg kellő körültekintéssel arról, hogy egy vele szemben közlekedő személyautó megfelelő távolságra van-e ahhoz, hogy a manővert biztonságosan be tudja fejezni. A gépkocsi vezetője lehúzódott az úttest jobb szélére, azonban a kamion így is nekiütközött.

kamion2Fotó: police.hu

A teherautót vezető férfi a balesetet követően nem állt meg, hanem a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A személyautó sofőrje nem sérült meg.

A berettyóújfalui rendőrök vizsgálták az eset körülményeit, amelynek eredményeként azonosították balesetet okozó román kamionsofőrt, akit gyanúsítottként kihallgattak.

A nyomozó hatóság a férfival szemben folytatott nyomozást március 19-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

– police.hu –








hirdetés