Azonnal elhagyta a helyszínt

Akt.:
Azonnal elhagyta a helyszínt
© Fotó: Derencsényi István
Püspökladány – Két év börtönbüntetést kapott K. G. ; az ítélet jogerős.

A bíróság tényállása szerint az érvényes járművezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott 2014 júniusában, Püspökladányban egy este több szórakozóhelyet felkeresett, szeszes italt fogyasztott. Útközben felvette az unokatestvérét, annak nővérét és egy ismerősét is.

Hajnalban a négysávos 42-es főút városon átvezető szakaszán a belső sávban a belvárosban autózott utasaival. Majd egy kereszteződésben hirtelen balra kanyarodott. Közben kisodródott és átszakította az ott lévő ház kerítését, kiütötte a gázcsonkot, a kiömlő gáz pedig meggyulladt, lángra kapott az autó és az épület. Az autó egyik utasa eszméletét veszítette. Az utasok a magatehetetlen társuk segítségére siettek, kihúzták a lányt, aki hamarosan magához tért. Eközben a vádlott azonnal elhagyta a helyszínt. Az éjszakai szolgálatban lévő rendőr segített a lakóknak kimenekülni a házból.

A vádlott telefonon felvette a kapcsolatot Olaszországban élő apjával és Budapestre majd Olaszországba menekült, ahonnan 2014 szeptemberében tért haza és feladta magát. A vádlott 2015 májusában agy püspökladányi szórakozóhelyen záróra után a tulajdonossal került szóváltásba, majd bántalmazta a sértettet. 2016 áprilisában a vádlott kábítószert fogyasztott, amit a teszt ki is mutatott.

HBN