Azokat az embereket kedveli, akiknek maradtak kételyeik

Akt.:
Gyakori vendég Debrecenben Scherer Péter.
Gyakori vendég Debrecenben Scherer Péter. - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Szerinte a színészek mind „kicsit hülyék”; aki tényleg szereti a szakmáját, soha nem meri elárulni, de ingyen is csinálná. Interjú: Scherer Péter Jászai Mari-díjas színésszel.

Előadói tehetsége általános iskolás korában egy városi Ki mit tud?-on mutatkozott meg, ám mérnöki diplomát szerzett. Nem dolgozott e szakmában, de volt időszak, amikor magyarázkodás helyett inkább azt felelte a mivel foglalkozol kérdésre, hogy: mérnök vagyok. Az 1995-ös év szentivánéji álomként hat életében: férj, apa és országosan (el)ismert színész született akkor. „Pepe”, – ahogy sokak számára rögzült az ikonikus Kapa és Pepe jelenetekből – gyakori vendég Debrecenben, a Páholy Lakásszínház közönsége a Nézőművészeti Kft. jó néhány darabját élvezhette, s a MODEM Impressziók című kiállításán többször tartott egyedi tárlatvezetést Scherer Péter. A beszélgetés egy utóbbi ilyen alkalom előtt zajlott.

A Nézőművészeti Kft. érdekes úton alakult, a névadó darabot vissza kellett vásárolniuk a tatabányai önkormányzattól, ám ez mintha a szabadságukba való befektetés is lett volna…

Mucsi Zolival meg Katona Lacival sokat beszélgettünk arról, hogy ötleteinkkel ezentúl próbáljunk meg egy saját társulatot szolgálni. 2008-ban, amikor véget ért a Krétakör, azt mondtuk, itt az idő. Egy ügyvéd barátunk eljött egy beszélgetésre egy sörözőbe, ahová meghívtuk Tasnádi Istvánt, Lévay Balázst, Bérczes Lacit. Mindenkinek tetszett a tervünk, és azt mondták, mint barát, vendégalkotó szívesen velünk tartanak, de mi négyen – Gyulay Eszterrel – alapítsuk meg. Azzal fejeződött be az este, hogy majd meglátjuk. Az ügyvéd barátunk másnap reggel felhívott, hogy nem tudott aludni, összeírta éjszaka a társulatalapítás jogi részleteit. Kérdezte, mi lesz a neve, ki lesz az ügyvezető. Türelmet kértem és pár telefonhívás után kitaláltuk, hogy legyen Nézőművészeti Kft. a már futó darabunk címe nyomán. A Kft. forma azért kellett, mert ma Magyarországon nonprofit közhasznú szervezetként lehet pályázni produkciók létrehozására. Az említett előadás bár szellemileg, ötlet és játék szintjén is a miénk, de jogilag a tatabányai színház tulajdona, és aranytojást tojó tyúkja volt. Ott soha nem ment ennyiszer darab akkor; 42-szer játszottuk, hat évadon át. Ezért saját zsebből összeadtuk az árát és megvásároltuk a saját produkciónkat. Fájdalmas volt.

Mára tizennégy produkciójukat az ország minden részén ismerik, van, amelyik a háromszáz előadáshoz közelít. Mi alapján választanak témát?

Sőt a Nézőművészeti és a Gyáva túl van már rajta, de száz fölött van még öt. Ennek a minitársulatnak a célja, hogy zömében kortárs darabokat mutasson be. Illetve magunk fejlesztette szöveget hozzunk létre, így eredeti, máshol nem látható produkciók szülessenek.

Ez egyrészt izgalmas, újító, másrészt veszélyes terep lehet. Hogyan biztosítják a szakmai kontrollt, a külső szemet? Nincs vágy önökben a nagy kőszínházi társulati munkára?

A külső szemet például a vendégrendezőink biztosítják, többek között Szabó Máté, Árkosi Árpád, Szikszai Rémusz. A mini társulatnak most már Kovács Krisztián is tagja, és legalább nyolc színész állandó visszatérő vendég, nem vagyunk kevesen. Másrészt bárki bármikor elmehet kőszínházba játszani, filmet forgatni, idő és egyeztetés kérdése csupán, nekem is több Kft-n kívüli előadásom van. Annyi a szabály nálunk, ha megbeszélünk egy munkát, akkor azt megcsináljuk a közben jövő jó ajánlatokat háttérbe szorítva is. Egyetlen kivétel van, ha Quentin Tarantino hív valamelyikünket.

Sok mindenben eltérő műfaj színészi szempontból a filmes és a színházi. Mit szeret az egyikben és mit a másikban?

Színház nélkül én nem tudnék színész lenni. Amit ott felszedek tudást, harcmodort a vásznon tudom kamatoztatni. Úgy érzem a színház a kiindulási pont. Ott lehet kísérletezni, nem olyan költséges, lehet beszélgetni, anekdotázni, egy próbafolyamat alatt. Egy kicsit az esélytelenek nyugalmával lehet próbálkozni, saját határokat feszegetni és falakon réseket átütni. Ez filmben más, milliók folynak el a lefolyón egy óra csúszással. Szigorú menetrendű munka: szövegtudással kell érkezni, próba ritkán van. Filmben fejlődni színészileg nekem még nem sikerült, de el tudom képzelni, hogy bizonyos filmrendezők próbálnak. Magyarországon ritkán van erre lehetőség. Hajdu Szabolcs például megtette az Ernelláék Farkaséknál filmmel előbb színpadon, de saját zsebből lett film belőle, s egy csoda a sikere.
Maximalista. Úgy hiszem a személyiségéből és a szakmaszeretetéből fakadóan.

Képes artista mutatványt megtanulni, nyaralásból hazajönni egy-egy szerep miatt. Volt olyan, hogy egy elvállalt szerep felvételei vagy próbái közben mondta azt, hogy ez nem megy?

Hát ezt minden színész megcsinálja, ha kap egy jó feladatot, nem gondolod? Szerintem a színészek mind „kicsit hülyék”. Aki tényleg szereti a szakmáját, soha nem meri elárulni, de tulajdonképpen ingyen is csinálná. Az a különbség egy munka és hivatás között, hogy ezt az ember valamiféle szerelemmel műveli. Nem is nagyon érdemes másként.

file7208t059lqhu0gyaoeg

Egy főiskolás vizsgán azt éreztem, a rendező kérései annyira ellenemre vannak, hogy nehezemre esik a játék. Elvi kérdés, hogy ingyen munkát nem hagyunk ott, ezért inkább azt ajánlottam még az elején: húzza ki a szövegemet, nem fog hiányozni a darabból ez a karakter. Így történt, és senki nem hagyott cserben senkit.

Technikai megpróbáltatásokat is értettem a kérdés alatt. A Jupiter holdjában például a tériszonyos Jéger Zsombort 45 méter magasra emelték föl többször…

Jancsó Miki bácsinál Mucsi Zolival eszméletlen helyeken forgattunk. Van egy tíz perces vágás nélküli jelenetünk a Lánchíd tetején. Ott egy kicsit beugrott a csipesz a hátsómba. A kaszkadőrt megsértettem a kéréssel, hogy ne kössön ki, de akkor nem tudtam volna mozogni. A jelenet végén Mucsival lesétáltunk a hídról, rajtunk maradt a kamera, és elhangzott egy improvizáció, ami emblematikussá vált. „– Megveszem a várat, mondtam? Kidobatom a falakat, nagy amerikai konyha, úszó medence, rendbe hozom az egész kócerájt. – Ez a hajó is a tied? – Minden, csak a parlamenttel szaroznak, azt nem tudom megvenni.” Ha kikötnek minket a hídon, nem születhet meg ez a jelenet lesétálás közben.

Ehhez a maximalizmushoz kell egy társ, aki tudja, Ön csak így lehet teljes. Azt olvastam, hogy első lánya születésekor épp meghajolt egy előadás végén. Hogyan tisztították le otthon a határokat munka és magánélet között. Van-e olyan, amiről bánja, hogy lemaradt munka miatt?

Tényleg kell egy jó társ! Ez folyamatos küzdelem. Amikor sok a munka, boldog a színész, de át tud lépni egy határt és a családra kevés idő marad. Nálam az utóbbi években pont ez van. Nehezen mondok nemet. Igyekszem megvalósítani azt, amiről nemrégiben beszélgettünk a feleségemmel, a családdal, hogy havi egy hétvégét felszabadítok, meg eleve kevés próbát teszek hétvégére. Próbálom úgy szervezni, hogy a munka is meglegyen és a gyerekek is megismerjenek. Nem könnyű.

Az első lányom születéséről nagyon bánom, hogy lemaradtam. A születésnapomra kitűztek egy premiert 1995. november 16-án, Fruzsi érkezése pedig hat nappal későbbre volt tervezve. Délelőtt bent voltam a feleségemnél a kórházban, megbeszéltük, hogy este megcsinálom a darabot, és másnap megyek érte, hazamegyünk még. Jártunk légzésgyakorlatokra, úgy terveztük bent leszek majd a nagy pillanatkor. Nyolckor kezdődött a premier, fél tízkor lett vége. Nyolc után pár perccel vitték be a szülőszobába a feleségem és 9 óra 33 perckor világra jött Fruzsi. Volt ebben egy nagy flash, hogy a szülinapomon, egy új darab születésekor, megszületett a lányom, de én azért kikészültem ettől. Az író vette fel a telefont a Szkénében, amin a nővérek hívták, de nem tudott már nekem szólni. Nem is tudom mi lett volna, ha hamarabb elérnek.

file7208st9kgubzp4w7kzf

Az az év eszméletlen volt: akkor házasodtunk össze, megszületett a lányunk, és képzeld, nyertünk is. Együtt büféztünk akkor a Szkénében, hogy a minimál színészi fizetésünk mellé legyen még egy kis pénzünk. A közeli diszkontba jártunk rendszeresen vásárolni, ezért kaptunk egy sorsjegyet és megnyertük a fődíjat, több ezer forintos ajándékkosarat. Ebben az évben volt a Szentivánéji álom bemutatója is, amivel mi, Mucsi Zolival áttörtünk egy nagy falat a szakmánál, kritikánál. Utána elkezdtek jönni a filmszerepek is. Abban az évben megsimogatott a jó Isten egy kicsit.

Saját falakat is áttörtek, 34 éves volt ekkor. Megkérdőjeleződött azóta önben, hogy jó pályán van?

Azóta nem. Akadnak kisebb-nagyobb buktatók, kudarcok. A Bárkában például két előadásra is fájdalmas volt bemenni és gyorsan levettük, de ezekből mindig lehet tanulni valamit. Meggyőződésem, hogy fiatalon könnyebb elviselni a kudarcot, mint a sikert. 34 évesen már 12 éve hivatásos módon színházzal foglalkoztam, biztosan tudtam, ezt akarom csinálni. Az Arvisúra társulattal töltött időt iskolaéveknek érzem, a tanulás, fejlődés időszakának. Voltak sikereink, több előadásunk száznál többet ment, külföldre jártunk, belföldön turnéztunk, de a szakma nem nagyon talált meg minket, miközben a színházban boldogok voltunk. Furcsa skizofrén állapot. Amikor elmentem stoppal a Balcsira és megkérdezték, mivel foglalkozom, inkább azt mondtam, mérnök vagyok, mert nem volt kedvem elmagyarázni, hogy van egy pici színház, ahol mi nagyon jókat csinálunk, de a nagyközönség nem tud róla.

Az édesapja, ugyan nem ellenezte, amit csinál, de hivatásként akkor ismerte el a színészetet, amikor a Népszabadságban olvasott a Szentivánéji sikeréről. Önben apaként meggyökeresedett valamilyen viselkedésminta ebből a hozzáállásból?

Vagy ebből a tapasztalatból, vagy azért, mert egyszerűen kicsit más vagyok, mint az apám, van, amiben másként állok a gyermekeinkhez. Nem erőltetjük sem az iskola-, sem a hobbiválasztást. Talán ráhatottam kicsit Marcira, hogy a kézilabda helyett válassza a kosarat, mert a személyiségéhez illőbb. Mindkét ágat próbáltam. De ha most azt mondaná, hogy abbahagyja és pingpongozni kezd, simán megengednénk neki. A nagyobbik lányomnak ajánlottam egy gimit, de nem oda ment.

Milyen érdeklődésűek a gyermekei?

Színész szerintem egyik sem lesz. Fruzsi az ELTE spanyol-norvég szakán tanul, most jött vissza egyéves ösztöndíjról Norvégiából. Imádja a kulináriát, egy kávézóban is dolgozik diákmunkán. A kisebbik lányom, Bori személyiségéhez jól passzol az érzékenyítés, segítőszakma. Középiskolás korában elment egy jelnyelv-tanfolyamra és annyira megszerette, hogy egyenes út vitte az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karra. Közben pedig énekel az Angelica Leánykarban, klassz, elismert csapat. A legkisebb fiú hatodikos, szereti a matekot és Quentin Tarantino filmjeit. Még akármi lehet belőle.

file7208sy5kc7c1dqgv5oeg

Vallja, saját törvényei szerint él, miközben nem tűnik egy felforgató figurának. Volt esetleg nagy arcra esés e felfogás miatt?

Kis dolgokra kell ezalatt gondolni. Például Budapesten kerékpárral közlekedek vagy rollerrel. Az emberek vagy rám mosolyognak, vagy azt látom a tekintetükben, hogy „ez nem komplett, nincs pénze egy autóra?” Van autóm, de Pesten nem szeretek a dugóban állni. Így nem büdösítek, gyors vagyok, nem kések el sehonnan. Egy konkrét arcraesésem volt februárban. Metró-roller kombinációval mentem a Karinthy Színházba rendezni. Siettem, beakadt egy járdarepedésbe a roller kereke és akkorát lestem, hogy betört az orrom. A sürgősségin töltöttem azt a délelőttöt, nagyon durva volt. Másnap mentem forgatni egy tv-filmet, nem lehetett lemondani, eltolni, mert eszméletlen helyszínen dolgoztunk, amit baromi nehéz volt megszerezni. A kőbányai sörgyár harminc kilométeren át húzódó pincebarlang-rendszerében megjelentem feldagadt szájjal, lila arccal. A sminkeseket megdolgoztattam, elvileg nem látszik. A Trezor című krimi, a nemzeti bank pincéjében játszódó egy ’56-os izgalmas sztori, a Duna Tv-n látható majd.

Mit olvas szívesen?

Kevés időm van olyat olvasni, amihez csakúgy kedvem szottyan. Mindig lapul a táskámban olyan könyv, ami aktuálisan valami munkát érint. Utoljára egy angol kortárs regényt olvastam, szintén felkéréses feladathoz kötődően. Hét nap a címe. Nemrégiben készült el az iskolai bántalmazástörténet színpadi adaptációja, hamarosan próbálni kezdjük. Szintén produkció miatt kezdtem el olvasni Csányi Vilmostól az Íme az embert. Fantasztikus könyv az emberről az állatvilág tükrében. Az Esztrád című darabban csak részleteket használtunk, de elolvastam az egészet, úgy megtetszett.

Azt nyilatkozta leegyszerűsített élettörvényként, hogy meg kell próbálni az embernek normálisnak lenni. Mit jelent ez az ő megfogalmazásában? Mik a normálisság feltételei?

Jancsó Miki bácsi, akit nagyon szerettünk Mucsi Zolival és egyfajta atyai barátunk volt, azt mondta: ha elhiszed magadról, hogy tényleg valaki lettél, véged van. A munkához való morális hozzáállásban is megmutatkozik ez a felfogás. Mi a Mucsival olyan hülyék vagyunk, hogy elsőként érkezünk a próbaterembe, megbeszélésre, nem szoktunk késni. Abban a bizonyos Szentivánéjiben többek között azért lett a párosunk szerepe annyira erős, mert mindig korábban érkeztünk és összepróbáltuk azt ami, addig megvolt. Közben fejlesztettük, mélyítettük, dúsult az egész és mivel vicces volt a rendező gyakran azt mondta: ezt hagyjátok benne.

Amikor valaki azt hiszi, hogy tényleg tud valamit és már a véleménye is számít, akkor bezárul benne az a gyermeki kíváncsiság, ami szerintem elengedhetetlen a színészi pályához. Sőt talán mindegyikhez. A szakmák nagy részében én azokat az embereket szeretem, akiknek maradtak kételyei. Akikkel lehet úgy beszélgetni, hogy nem kinyilatkoztatnak, hanem mesélnek vagy hangosan gondolkodnak.

– Megyesi-Horváth Borbála –