Azok lehettek vezetőségi tagok, akik párttagok is voltak – olvaónk levele

Nemrég a vonaton utazva két tagbaszakadt egyén igen hangos beszélgetésére lettem figyelmes. Olyan ízesen adták elő mondandójukat, hogy az ember szinte beleélte magát a velük megtörténtekbe – írja olvasónk.

Jó volt hallgatni, ahogy felidézték a múltat. Kiderült beszélgetésükből, hogy egy városban laknak és a szakmájuk is azonos. Szinte kiragyogtak, ahogy egymás szavába vágva emlékeztek a szép időkre
.
„Sajnálatos ami a hazánkban történik manapság. Öregedő, deresedő fejjel az embernek félnie kell, ha nem úgy gondolkodik, ahogy azt egyesek szeretnék” – mondja az egyik. „Ez nem új keletű dolog kis hazánkban – mondja a másik. Ha netán valaki nem úgy beszélt az akkori vezetésről vagy ócsárolta a főnökét, megnézhette magát. Bizony, pár évig nem kapott fizetés emelést vagy prémiumot. Akkor is voltak klikkek, akik azért voltak beépítve, hogy tájékoztassák a vezetőket a pór nép hangulatáról.”

„Nálunk a TSZ-ben, úgynevezett vezetőségi tagok képviselték a tagok érdekeit. De ezek az emberek nem mindig úgy lettek kiválasztva, hogy ők lettek volna a TSZ-kiváló dolgozói. A fenét! Elsősorban csak azok lehettek vezetőségi tagok, akik párttagok is voltak. Tudom, mert a legmegbízhatóbb csak a párttag volt.”

,,Mert csak ennyi maradt nekünk.”

„Úgy van komám! Elvétve került gyalogmunkás a vezetőségbe. Ezeknek a kiemelt embereknek a legfontosabb dolguk az volt, hogy megszavazzák az elnök óhajait. Általában negyedévenként összeültek és ilyenkor birkapörkölttel adtak nyomatékot szavazásuknak. Ha véletlenül nem úgy szavazott valamelyik vezetőségi tag, ahogy azt elvárták, annak megvoltak számlálva a napjai a klikkben. Persze, voltak szép dolgok is. Ha arra gondolok, hogy több százan voltunk, akik kétkezi szakmunkával tartottuk fenn a szövetkezet működését… Tudod, az építő részlegben a szakmák mindegyike képviseltette magát és igen magas szakmai gyakorlatról adtak tanúbizonyságot. És mi, mesteremberek tartottunk össze a legjobban. Nem volt széthúzás, szinte családias hangulatot lehetett felfedezni köztünk. Volt is baj belőle párszor, mert nem adtuk ki kollégáinkat. Talán az építők és a vasas szakmák közt volt cikizés. De az is csak addig tartott, míg meg nem kóstolták a mindig kéznél lévő tüzes vizet. És az egészre majd az építők napi buli tette fel a koronát. Iyenkor mindenki egyforma ember volt, párton kívüli és páttag. Családostul élveztük a napot és nem jutott senkinek eszébe, hogy feljegyzéseket készítsen a kollégáiról! Sajnos elmúltak ezek a szép napok – és azt hiszem, nem is jönnek vissza többé. A rendszerváltással ezek a romantikus, pörköltes, ringlispires napok végetértek. Csak arra akar az ember visszagondolni, ami szép volt. Tudod, a szépet igenis nem lehet az emberekből kitörölni. Ki lehet törölni, amire nem akar az ember emlékezni, legfeljebb álmaiban jön elő 1-2 kép, de azt nem teszi közre, mert rossz szemmel néznék barátai, hogy a múlt emlékein ábrándozik. Kár komám, mert ez mindenkinek jár, mert álmainkat nem veheti el senki. Mert csak ennyi maradt nekünk.”

Szoboszlói Komlósi Sándor, Debrecen








hirdetés