Mire kiért a mentő, egyikükkel végzett a drog, a másik három eszméletlenül feküdt

Akt.:
Riport a Medok utcában
Riport a Medok utcában - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen - A ház még épül, de már korábban is tartottak benne összejöveteleket.

Túl van az életveszélyen az a három férfi, akiket eszméletlen, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy Biczó István kerti házból, miután feltehetően kábítószert fogyasztottak. Szerkesztőségünk úgy értesült, az egyik életveszélyes állapotba került férfi értesítette a mentőket. Mire azonban ők a helyszínre érkeztek, egy 43 éves társát már holtan találtak, hárman pedig eszméletlen állapotban feküdtek. A Debrecen Egyetem sajtóirodája érdeklődésünkre azt közölte, hogy a három 30 és 40 év közötti férfibeteg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Osztályára került, ahol életmentő beavatkozásokat végeztek rajtuk, illetve állapotukat stabilizálták.
A tragédia egy Medok utcai, jól láthatóan még épülőfélben lévő, vakolatlan, a homlokzatán fekete fóliával letakart házban következett be. Azt a megdöbbent szomszédoktól tudtuk meg, hogy télire be akarták fejezni. Az ingatlan, ahol a kábítószer-mérgezés történt, egy családos férfihoz köthető, de egyelőre azt sem erősítették meg, hogy egyáltalán volt-e köze a történtekhez.

Nem tapasztaltak rendkívülit

– Nem igazán ismertem őket, de ha találkoztam a családfővel vagy a gyerekeivel, mindig köszöntöttük egymást. A férfi néha beszámolt arról, hogy haladnak az építkezéssel, ezen kívül sosem beszéltünk – mondta a szemközti telek tulajdonosa, Berki István. Hozzátette, bár azt látta, hogy időnként jártak a családhoz és néha egy-egy összejövetelt is tartottak, de ezen kívül sosem tapasztalt semmi különöset. – Úgy jött ez az egész, mint derült égből a villámcsapás, nem akartam elhinni, ami történt – ecsetelte az idős férfi.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A Medok utca a Barackos utcából nyílik, s a találkozási pontban álló hétvégi ház tulajdonosa, Pongor Ferenc szintén megerősítette azt, amit Berki Istvántól hallottunk: a családfőt sosem látták még alkoholt fogyasztani sem. – Az autóból ki nem esett, én még gyalog se láttam sose. Emiatt nem értem, ha ő is benne volt ebben, vajon mi vehette rá – fogalmazott a férfi, aki az interneten olvasott utána annak, miért volt több rendőrautó és mentő az utcában vasárnap reggel.

Nagy erőkkel nyomoznak

Nem csak a Biczó István kertben volt azonban komoly rendőri jelenlét vasárnap. A Napló már akkor egy sejtelmes akcióról értesült. A Derék utcán a tűzoltóknak kellett egy ház ajtaját betörniük, miután abban valaki rosszul lett, és nem adott magáról életjelet. Hogy e rosszullét és a Biczó István kerti tragédia között van-e összefüggés, úgy tudni, még vizsgálják. Az viszont tény: debrecen-bánki otthonában elfogtak és előállítottak egy személyt, aki a megalapozott gyanú szerint a kábítószergyanús anyagot eladta a négy férfinak. A 30 éves terhelt feltehetően több fogyasztó részére is értékesített a fehér színű porból. Hogy pontosan milyen anyagról lehet szó, információink szerint még vizsgálják. Úgy tudjuk, a nyomozók vasárnap óta a megyeszékhely több pontján tartottak házkutatásokat.

HBN



Sporthírek






hirdetés