Az utcán verekedtek össze a fiúk-lányok Polgáron

Az utcán verekedtek össze a fiúk-lányok Polgáron
© Fotó: police.hu
Polgár – A rendőrök elfogták azt a 19 éves fiút és 16 éves lányt, akik az utcán bántalmaztak két helyi lakost.

Egy fiú tett bejelentést 2016. március 23-án 18 óra 45 perc körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy polgári házuk előtt az utcán húgát és annak barátját két helyi lakos bántalmazta. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a 19 éves B. Sándor előzetes szóváltást követően a 15 éves fiút ököllel arcon ütötte, majd egy kerékpár pumpával a vállán is megütötte, 16 éves társa pedig a fiatalkorú lányt bántalmazta. A rendőrök a két polgári lakost elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Polgári Rendőrőrsre. A nyomozók a B. Sándort és társát gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Polgári Rendőrőrs a gyanúsítottakkal szemben garázdaság és könnyű testi sértés miatt folytatja a nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék:







hirdetés