2012.02.22 11:40; Frissítve: 2012.02.22 11:40


Az újvárosiak egész télen kiváló kvalitású csapatokkal mérhették össze erejüket

Az újvárosiak egész télen kiváló kvalitású csapatokkal mérhették össze erejüket
Labdarúgás. A 2011/12-es bajnokságot újoncként kezdő Balmazújváros az előkelő harmadik helyről várja a tavaszi rajtot. 

Az NB II. Keleti csoportjában szereplő Arany-alakulat a téli szünetet követően vasárnap 14 órától a Budapest Honvéd II. otthonában vág neki a küzdelmeknek.

Bíznak a kezdésben

– A Honvédnak is van műfüves pályája, ami szerintem játékra alkalmas lesz, tehát amennyiben az MLSZ nem dönt úgy,
hogy az egész fordulót elhalasztja, akkor megrendezik a mérkőzést. Az igazat megvallva bízunk a pontos rajtban,
hisz úgy készültünk, hogy február 26-án kezdünk. Egyébként is jobb hétvégén játszani, a hétközi fordulók nem túl
szerencsések. A pesti túrára nem tud elkísérni bennünket Szalma Pál, akinek combizomszakadása van, Papp Ferenc még
eltiltását tölti, illetve Belényesi Miklós még mindig keresztszalag-szakadásával bajlódik – csapatunk többi tagja
reméljük hadra fogható lesz – tudtuk meg Arany Lászlótól, a Balmazújváros vezetőedzőjétől.

Nem befolyásolta

Amint azt az újvárosi szakvezetőtől megtudtuk, a zord időjárás abszolút nem volt negatív hatással a felkészülésükre
– műfüves pályájuknak hála egyetlen edzésük sem maradt el. – A tíznapos edzőtáborunk remekül sikerült, kiváló
körülmények között készülhettünk, a srácok megnézhették hogy lehet, és hogyan kell külföldi, erősebb csapatok ellen
játszani. Direkt erős ellenfeleket választottunk az alapozási időszakra, mivel meggyőződésem, hogy mindig csak a
jobbaktól lehet tanulni. De egyébként az itthoni helyzet sem akadályoztatott minket – nyilatkozta lapunknak Arany
László, aki arra a kérdésre, hogy érzi, miként sikerült a felkészülésük, a következőképpen felelt: – Majd a
mérkőzéseken kiderül, mennyit ér az elvégzett munka.

HBN-szadó


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés