Az újvárosi önkormányzat a sajtóból tudta meg, hogy felszámolják a lászlóházi telepet

Akt.:
Megkezdik a hulladéktelep felszámolását
Megkezdik a hulladéktelep felszámolását - © Fotó: Matey István
Balmazújváros – Az ellenzéki képviselők a DEAC kosárlabdacsapatának nyújtott támogatásról érdeklődtek.

Az önkormányzat csak a sajtóból értesült, és dr. Tiba Istvánt (Fidesz-KDNP), a térség parlamenti képviselőjét sem tájékoztatták arról, hogy elkezdődött a lászlóházi hulladéklerakó felszámolásának első üteme – erről az október 21-i testületi ülésen beszélt dr. Veres Margit (független) polgármester a helyi televízió felvétele szerint. A sajtóban megjelent hírek alapján azt mondta, először a veszélyes hulladékot szállítják el a telepről.

Népszerűsítenék a várost

A képviselők összesen 19 napirendi pontról tárgyaltak. A sürgősséggel beengedett előterjesztések között szavaztak a képviselők a város reklám- és marketingtevékenységére kiírandó közbeszerzési eljárásról is, amelyet két évre nyerhet el a győztes pályázó. Az előterjesztés szerint ennek révén biztosítható az, hogy az elmúlt évek fejlesztései gazdaságilag fenntarthatóak legyenek. Ezzel kapcsolatban azt kérdezte Hegedűs Péter (CÉLBAKÍSÉR), hogy a jelenleg e tevékenységet végző Mitra Invest Kft. milyen munkát végez; mi indokolja, hogy most két évre szerződjenek a győztessel a korábban alkalmazott egy helyett, s hogy cég helyett nem alkalmazhatna-e a közművelődési intézmény erre a célra szakembert.

A polgármester azt felelte, körülbelül egymillió forintért tudnának szakembert szerződtetni, akinek irodát és más költségeket is biztosítaniuk kellene, ám erre nincs keret. Az említett társaság Budapesten, vidéki városokban, illetve Nagyváradon hirdette Balmazújvárost, és pozitív híreket közvetített a településről – jegyezte meg.

Az ülés végén az ellenzéki képviselők interpelláltak. Demeter Pál (Jobbik) a Kamilla Gyógyfürdő DEAC másodosztályú férfi kosárlabdacsapatának nyújtott szponzori támogatás összegéről, és a város által remélt hozadékról kérdezte a polgármestert. Hegedűs Péter pedig azt tudakolta, hogy az „évről évre komoly veszteséggel tervező” gyógyfürdő miből biztosítja a támogatást, illetve honnan teremti elő az önkormányzat a fedezetet, amely a fürdőt működtető kft. százszázalékos tulajdonosa. Veres Margit válaszában leszögezte, ha az önkormányzatnak kötelezettségvállalása volna, arról szavazott volna a testület. Az előnyökre vonatkozóan azt mondta, jó marketinglehetőség rejlik a szponzorációban, mivel – érvelése szerint – a város neve minden kosárlabdameccsen, a fürdőé pedig a mezeken ott lesz.

– A csapat vezetője és az egyetem rektorhelyettese keresett meg bennünket – közölte a szponzorációról, hozzátéve, a kosárlabdázók Újvárosra érkezve egy újabb sportággal ismertethetik meg a gyerekeket. A felvétel szerint arra nem felelt a polgármester, hogy mennyi pénzzel támogatja a fürdő az együttest, igaz, egyik képviselő sem kérdezte meg újra.

HBN


Több lámpát igényeltek

A képviselők elfogadták az önkormányzati hivatal munkájáról szóló beszámolót. Emődi Sándor beruházási osztályvezető tájékoztatójából kiderült, hogy befejeződött a városi közvilágítási hálózat korszerűsítése, 1725 lámpát cseréltek le LED-esre. Egyelőre próbaüzemben működnek, folyamatosak a helyszíni ellenőrzések. Ugyanakkor több területen kérték a lakók és a képviselők a lámpák sűrítését, erre leghamarabb jövőre kerülhet sor – áll a dokumentumban. A városatyák a sürgősséggel beengedett előterjesztések között tárgyaltak a fejlesztés lehetőségéről is.Veres Margit azt mondta, a csere után elért megtakarításból lehetőség nyílik újabb lámpatestek felszerelésére. A szolgáltatóval történő egyeztetés és a terveztetés után közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. A tervezetet egyhangúlag támogatta a testület.

Várni kell a szerződéskötéssel

Nem kért nyilatkozatot Balmazújváros önkormányzata a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) arról, hogy az állam kíván-e élni az elővásárlási jogával arra az ipari parki területre, amelyet az önkormányzat tej- és zöldségfeldolgozó üzem létesítésére ingyen adott a Hunnia Sajt Stúdió Kft.-nek. Ezért a megyei kormányhivatal kezdeményezte az átadást korábban lehetővé tevő határozatának visszavonását. Ez az önkormányzat októberi 21-i testületi ülésre készített előterjesztéséből derül ki. A dokumentumot készítő polgármester megjegyzi, a határozat nem volt törvénysértő. Az MNV nyilatkozatára azért van szükség, mert ötmillió forintos értékhatár felett elővásárlási jog illeti meg az államot.Mint arról a Napló beszámolt, a tetétleni székhelyű társaság sikeres pályázat után tejüzemet létesítene, amihez az önkormányzat ingyen adta a területet, ennek fejében a cég a megvalósult beruházásból három százalékos tulajdonjogot biztosít az önkormányzat részére. A végleges adásvételi szerződést az elővásárlással kapcsolatos állásfoglalás után, annak fényében írhatják alá.








hirdetés