Az Újváros közelebb állt a diadalhoz

A Mezőkövesdet látta vendégül az Újváros a labdarúgó NB II. 2. fordulójában Fotó: Matey István
A Mezőkövesdet látta vendégül az Újváros a labdarúgó NB II. 2. fordulójában Fotó: Matey István - © Fotó: Matey István
Balmazújváros – Sigér Dávid szerint az a produkció, amit a Mezőkövesd ellen nyújtottak, hamarosan eredményre vezet.

Szépszámú publikum előtt (amelynek a buzdítását Feczkó Tamás és tanítványai ezúton is szeretnék megköszönni), a hazai környezetben szereplő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő és a Mezőkövesd Zsóry FC megosztozott a pontokon az NB II. második fordulójában.

A szombati összecsapáson a vendég kövesdiek kaparintották meg a vezetést, miután Heffler Norbert szabadrúgása kötött ki Szécsi Gergő hálójában. A játékvezető a második játékrész elején felmutatta Hefflernek a második sárga lapját, az emberelőnybe kerülő hajdúságiak végül Sigér révén egalizáltak, és állították be az 1–1–es végeredményt.

Hajtottak a sikerért

– Úgy gondolom, többet tettünk a győzelem érdekében, de sajnos az erőfeszítéseink nem párosultak három egységgel. Azonban ha a későbbiekben képesek leszünk azt a játékot nyújtani, amit a Kövesd ellen, akkor szép sikereket érhetünk el – nyilatkozta a Naplónak a lefújást követően az újvárosi találatot jegyző Sigér Dávid.

Az egyenlítésben gyönyörű lövésével főszerepet vállaló középpályás felelevenítette a gólt eredményező szituációt. – Egy gyorsan elvégzett szöglet után, mélységből érkeztem, és a laposan bejátszott labdát belsővel a hosszúba tekertem el. A hétvégi találkozón nekem nyílt lehetőségem a támadás befejezésére, legközelebb másik játékos előtt adódik majd sansz a gólszerzésre, az a lényeg, hogy a Balmazújváros vegye be a riválisok kapuját – vélekedett a 24 esztendős spíler.

Kissé csalódottak

Sigérnek a borsodiak elleni 90 perc valószínűleg többet jelentett egy szimpla bajnokinál, ugyanis régebben a Mezőkövesdet erősítette. – Mindenkinek plusz motivációt jelent, ha korábbi klubja ellen szerepelhet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egykori együttesem nagy változásokon ment keresztül, nem voltak sokan a pályán azok közül, akikkel együtt szerepeltem, emiatt néhány korábbi csapattársam és az ott eltöltött két esztendő miatt volt különlegesebb ez a meccs az átlagostól.

Feczkó Tamás legényei kettő játéknapot követően két döntetlennel a táblázat 11. pozícióját foglalják el, de nem túlzás azt kijelenteni, hogy ugyanennyi sikerrel is rajtolhatott volna a gárda. – A lefújás után, mindkét alkalommal egy kicsit rossz szájízzel vonultunk le a pályáról, mivel nyerhető összecsapások voltak. A Budaörs ellen saját kezünkben volt a sorsunk, míg a Mezőkövesd ellen nem sikerült a döntő találatot megszereznünk – mondta Sigér, aki reménykedik, hogy a harmadik bajnokijuk végén már győzelmet ünnepelhetnek.

Az Újvárosra a héten két mérkőzés vár, Kiss Lászlóék szerdán Magyar Kupa találkozót vívnak, Bölcskére utaznak, majd három nappal később a Dunaújvárost látják vendégül az NB II-es pontvadászatban.

HBN–BÁ



Sporthírek






hirdetés