“Az újságíró sokszor többet tud, mint amennyit megírhat”

Akt.:
Frei Tamás a Lovardában
Frei Tamás a Lovardában - © Fotó: Matey István
Debrecen – Frei Tamás: A politika precízen be tudja mérni azt, hogy az emberek mit akarnak hallani.

– Az egyperces hír­írást egy évig oktatták, az első sort egy hónapig tanultuk. Egy baleset híradását meg lehet írni a frissességre támaszkodva, „adásunk perceiben sem tudni még, hogy mi okozta azt a balesetet…”, vagy úgy is, hogy a nézők azt érezzék, róluk szól a hír: „önnel is megtörténhetett volna az a baleset…”. És így tovább – hangzott el bevezetőként Frei Tamás estjén a Lovardában.

A népszerű író, újságíró, üzletember – aki hét évig tanult ösztöndíjjal moszkvai, osztrák, svájci és amerikai egyetemeken, s ez utóbbi tanulmányait tekinti karrierje origójának – úgy tapasztalja, hogy itthon még ma sem ismerik ezt a szakmai fogást.

Lépésről lépésre

Frei szerint az újságírók élete annak elsajátításáról szól, hogyan kell megírni egy sort, egy bekezdést, egy egyperces hírt és így tovább. Ekképp tanulta meg egy 15 perces riportfilm felépítését úgy, hogy ne kapcsoljanak el az emberek. Úgy véli, erről szól az egész pályája: egyre hosszabban fenntartani a néző, az olvasó figyelmét.

– Ez volt a helyzet a Dossziéval is. A műsor kezdetben 30, majd 45, végül a hatodik évében egész órás műsorrá nőtte ki magát, amiben két reklámblokk is helyet kapott. Egy regénynél pedig van 20-30 „reklámblokk”, ugyanis hozzávetőleg ennyiszer teszik le a könyvet, és ahhoz, hogy újra a kezükbe vegyék, izgalmasan kell befejezni egy fejezetet – ismertette. Sokan kérdezik tőle, miért váltott a tévézésről át a regényírásra, azonban ezt nem váltásnak, hanem tiszta fejlődésként élte meg.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Realitás vagy fantázia?

Sok esetben az újságíró többet tud, mint amennyit megírhat. – Sokszor éltem meg, hogy kikapcsolt kamerák mellett jutottam hozzá a leglényegesebb információkhoz. Éppen ezért a riporter dolga az, hogy a lehető legtöbbet elmondassa az interjúalannyal vagy az összekötő szövegben tájékoztassa a nézőt – hangsúlyozta.

A fikciós regényekben pedig meg lehet írni azt, „amikor kikapcsolták a kamerát”. A szereplők a való életben is ellentmondásos információkat osztanak meg egy-egy témáról, mindenki azt mondja, ami a saját véleménye szerint történik az országban. Frei úgynevezett háborús játékot (war game) játszik regénye alakjaival, vagyis a magyar politikai gondolkodásban eljátszat a szereplőkkel minden egyes cselekvést, és megnézi, hogy annak milyen folyománya lenne. – Ezt a módszert az amerikai politikusok ténylegesen használják – jegyezte meg.

Legújabb regényében, az Agrárbárókban is érzékel egy problémát: Magyarország két és félszer több mezőgazdasági terméket termel, mint amennyit az állampolgárok el tudnak fogyasztani, az export azonban a minőség miatt inkább a keleti piacra kerül, mintsem a berlini, párizsi szupermarketekbe. Mi történne, ha például az ukrán-orosz konfliktus miatt nem mehetne több uniós export keletre? Elindul a war game: mit lép az a magyar agrárbáró, aki viszont pont az ellenkezőjében érdekelt?

HBN–VK


A tévé kiismerte a nézőt

Frei célja, hogy szórakoztatva informáljon. Amikor a Dossziét abbahagyta, felborultak az arányok, már sokkal több volt a szórakoztatás – elmondása alapján ekkor már szenvedett.– A kereskedelmi televíziónak azonban nem lehet szembemennie a trenddel, hisz akármennyire is meghökkentő, a tévé tökéletes lenyomata az embereknek. Pontosan megfigyelhető, mikor ugrik, vagy csökken a nézőszám, ami a legfontosabb szempont – mutatott rá Frei Tamás, aki úgy gondolja, a mai politika is erre hasonlít, hiszen a politika precízen be tudja mérni azt, hogy az emberek mit akarnak hallani.



Sporthírek






hirdetés