Helyi közélet

2017.07.29. 16:59

Összejöttek feledni a bajaikat, mert azokból nekik is jut elég

Tiszagyulaháza - „Az idei már a 11. gólyafesztivál a falunkban. Összejöttünk ünnepelni, szórakozni, hogy legalább erre a rövid időre feledjük gondjainkat, bajainkat, mert azokból jut nekünk is. Tavaly először gondoltunk arra, hogy kiállítjuk azokat az értékeket, amiket közfoglalkoztatás keretében állítottunk elő” – mondta Mikó Zoltán, Tiszagyulaháza polgármestere.

Tiszagyulaháza - „Az idei már a 11. gólyafesztivál a falunkban. Összejöttünk ünnepelni, szórakozni, hogy legalább erre a rövid időre feledjük gondjainkat, bajainkat, mert azokból jut nekünk is. Tavaly először gondoltunk arra, hogy kiállítjuk azokat az értékeket, amiket közfoglalkoztatás keretében állítottunk elő” – mondta Mikó Zoltán, Tiszagyulaháza polgármestere.

Az ötlethez barátokat kerestek és barátokra találtak más önkormányzatok személyében. Tavaly 15 önkormányzat állította ki a portékáit, idén pedig már négy megye 30 települése volt jelen a „tiptop” kis falu nagy rendezvényén. – Idén megnyertük a TÖOSZ és a BM által meghirdetett legjobb önkormányzati gyakorlati versenyt, előtte pedig a fővárosban a közfoglalkoztatási kiállításon 130 település közül a 2. díjat hoztuk el. Ez arra kötelez bennünket, hogy próbáljunk olyan dolgokat előállítani, amit másutt nem, vagy csak kevesen, és amiket cserélni tudunk más településekkel. Ilyen például a virágtermesztésünk, amiben tíz önkormányzat a partnerünk. Tavaly új óvodát és új utat építettünk és idén is tovább gyarapszik a falunk – büszkélkedett a házigazda.

Szükség van rá

Dr. Tiba István országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy már a gólyafesztivál létrehozása is egyedi dolog volt, amihez csatlakozott a közfoglalkoztatási kiállítás, ami méltó arra, hogy hagyomány legyen belőle. „Míg az ország középső és nyugati részén már gyakorlatilag teljes foglalkoztatás van, a keleti országrészben még a közfoglalkoztatást sem lehet nélkülözni. Aki azt állítja, hogy a közmunka kidobott pénz, az jöjjön el ide, és nézze meg azt a sok helyi értéket, ami közfoglalkoztatás keretében jött létre. Ezeknek az embereknek még nincs módjuk arra, hogy egy közeli cégnél helyezkedjenek el, de addig is hasznossá teszik magukat” – mondta elismerően.

Fotó: Kovács Péter

Nagy András, a Belügyminisztérium szakmai főtanácsadója szerint a foglalkoztatás-bővítés kulcsa a nyílt munkaerőpiacon megjelenő álláshelyek számának a növelése. A közfoglalkoztatást továbbra is átmeneti, bár egyelőre nélkülözhetetlen foglalkoztatási formának tekintik.

HBN-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában