A 12,5 milliárdos beruházásra a fedezet rendelkezésre áll, az elkészült kiviteli tervek a Magyar Labdarúgó Szövetség szakbizottságainak a tetszését már elnyerték, és bár az UEFA-val az egyeztetések még zajlanak, az első visszajelzések kedvezőek. Egy stadiont azonban nem elég megépíteni, hiszen legalább ekkora, ha nem nagyobb kihívás a húszezer férőhelyes sportaréna rentábilis üzemeltetése. Miközben az újságolvasók, a tévénézők és az internet-látogatók érdeklődéssel szemlélik az új debreceni stadion már publikált látványterveit, a szakértők a háttérben a legapróbb részleteken is munkálkodnak. Információink szerint a hozzáértők átlagosan tízezres nézőszámmal kalkulálnak a DVSC labdarúgó mérkőzésein, a multinfunkcionális épületegyüttes azonban nemcsak meccsnapokon, hanem a hét minden napján várja majd az oda betérőket. Hogy pontosan mi mindennel, azt kell most jól kitalálni.
Tizenkét és félmilliárd forintból még idén megkezdődhet a 20 ezer fősre tervezett debreceni stadion építése, és a tervek szerint 2014-ben már nyitómérkőzést játszhat a Loki a korszerű aréna fűthető játékterén. Miközben a debreceniek érdeklődéssel szemlélik a Naplóban és a HAON-on a Nagyerdei Stadion helyén épülő létesítmény látványterveit, a tervezők az engedélyes terven dolgoznak, míg más szakemberek már azzal foglalkoznak, hogy miként lehet majd rentábilisan működtetni az impozáns épületegyüttest. Bepillantottunk a kulisszák mögé.
- A DVSC mérkőzéseinek majdan otthont adó aréna olyan UEFA-előírásoknak felel meg, amelyek alapján minden típusú nemzetközi mérkőzést le lehet itt bonyolítani (a kupameccsektől a válogatott mérkőzésekig), kivéve a nemzetközi tornák döntőit – mondta el a Naplónak Papp László alpolgármester, aki szerint most annak a pontos megtervezése az egyik legfontosabb feladat, hogy miként nyerje el tartalmát az épület multifunkcionális jellege. Az ugyanis alap, hogy a körben fedett lelátós stadion alkalmas lesz labdarúgó mérkőzések kifogástalan lebonyolítására. “Olyan szolgáltatásokat kell a komplexumba telepíteni, amelyek miatt az emberek az év minden napján szívesen felkeresik a létesítményt. Mindenképpen kellenek éttermek és általános szórakozóhelyek, valamint a tömegsport és pihenés célját szolgáló helyek, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget” – jelentette ki az alpolgármester.
A törekvés egyik fő iránya egyértelműen az, hogy ha egy család vagy baráti társaság a hét bármely napján betér az új stadionba, úgy fogyaszthasson kulturált európai körülmények között, hogy az megfizethető legyen. “Cél az, hogy a stadion a Parkerdő fejlesztéséhez is illeszkedően szolgálja ki a területen kikapcsolódni kívánókat. Törekvésünk, hogy a létesítmény a környezettudatos építmény mintapéldája legyen. Olyan technológiai megoldásokat alkalmazunk, amelyek megfelelnek ennek az igénynek. ” – árulta el Papp László. Szerinte az egész vállalkozás sikerét alapvetően befolyásolja az, hogy az átlagnézők számára a meccsek látogatása ne jelentsen túlzott anyagi megterhelést. Akik (nem mellesleg) a DVSC márkával értékesíthető termékek akár áruház méretű kereskedelmi egységét is felkereshetik majd némi szuvenír reményében – tette hozzá.
Nézze meg az avatáson készült videót!!!
Mivel az új stadion a Nagyerdőben épül meg, a tervezők gondoltak azokra is, akik nem feltétlenül egy-egy sportesemény kapcsán térnek be oda. Így például ha egy négyfős család szerda délután jár arra, a szülők a gyerekeket beadhatják a játszóházba, amíg ők a fittneszteremben gyúrnak, és miután végeztek, elkölthetnek négyesben egy könnyű uzsonnát az aréna valamelyik éttermében vagy bisztrójában. Ugyancsak gondolnak majd a kerékpárosokra, sőt a szórakozni vágyó egyetemistákra is. Utóbbiakat például a Campushoz közeli helyszínen nívós szórakozóhely várja majd. Ez mind együttesen adja a komplexum multifunkcionális jellegét.