Az óvodakerülést is jelenteni kell – Magyar Nemzet

Szigorodik a gyerekek igazolatlan hiányzására vonatkozó törvényi szabályozás, így a tervek szerint már az első ilyen mulasztás után értesíteni kell majd a szülőket és figyelmeztetni őket a következményekre, a tízedik óra igazolatlan hiányzás után pedig intézkedési tervet kell készíteni, hogy a szakemberek felszámolhassák a gyerekeket veszélyeztető körülményeket – írja a Magyar Nemzet.

A tervezet szerint az iskolásokon kívül az ötödik évüket betöltött óvodások igazolatlan hiányzását is jelenteni kell. A szabályozás alapján, az iskolai és óvodai mulasztások okait is fel kell majd deríteni tíz igazolatlan óra után, de a családi pótlékot csak azután függesztik fel, ha az intézkedések ellenére tovább nő a mulasztások száma – írja a lap. Az újság szerette volna megkérdezni, hogy az óvodakerülés esetében is felfüggeszthető-e a nevelési ellátás, de egyelőre nem kaptak választ a minisztériumtól.

– Független HÍrügynökség –



További hírek a Magyarország kategóriából