Az ötödik hely is meglehet a DEAC futsalosainak

Akt.:
Az ötödik hely is meglehet a DEAC futsalosainak
© Fotó: Molnár Péter
Berettyóújfalu, Debrecen – Az Újfalu és a DEAC is győzelemmel zárta a rájátszást.

Véget ért a férfi futsal NB I rájátszása: az utolsó, 10. fordulóban, múlt hétvégén az MVFC-Berettyóújfalu 7–0-ra verte a Dunaferr csapatát, míg a debreceniek 4–3-ra gyűrték le a Nyírgyulajt.

Semmit sem bízott a véletlenre a Mezei-Vill, mely már húsz perc játék után 4–0-ra vezetett. A szünet után tovább hízott a hazaiak előnye, 7–0-nál állt meg a számláló. A Berettyó ezzel 28 ponttal az élen zárt az A jelű ötösben, és készülhet a bajnoki döntőre, melyet a másik csoport győztesével, a Győrrel vív majd meg. A felek először pénteken 20 órától csapnak össze a Pálfi István Rendezvényközpontban, az egyik gárda harmadik sikeréig tart majd a csata.

A DEAC igazán kitett magáért a DESOK-ban, félidőben 3–1-re mentek Elek Gergő tanítványai. A 26. percben Kondás Kristóf révén 4–1-re módosult az állás, és bár a vége szoros lett, Lovas Norbert alakulata nem tudott egyenlíteni. Az újonc debreceniek ezzel a harmadik helyet szerezték meg a play off-ban, és harcolhatnak tovább az ötödik pozícióért. „Az első félidő rendben volt, mint az Újváros ellen, sőt többet volt nálunk a labda, mint ott. A másodikban a kiállításig egyáltalán nem éreztem, hogy gondunk lehet, majd mikor azt kivédekeztük, el is hittük, hogy megvan a meccs, ez volt az egész találkozón a legnagyobb hibánk. De mentális erőről és hatalmas küzdeni tudásról tettünk tanúbizonyságot. A játékosaim győztesek, ezért vagyunk olyan magasan, ahol!” – olvasható Elek Gergő értékelése a Deac.hu-n.

HBN


MVFC-Berettyóújfalu–Dunaferr 7–0 (4–0)

Pálfi István Rendezvénycsarnok, vezette: Viczián M.

MVFC: Mezei D. – Javi Sanchez, Gál I., Trencsényi J., Da Silva. Csere: László M., Kovács I., Daróczi D., Szabó P., Harmati T., Nagy D., Takács Z., Serginho

Dunaferr: Cseresnyés A. – Horváth N., Németh P., Pál P., Hosszú Á. Csere: Oroszi L., Szabó T., Fridrich D., Szeghy Sz., Boldizsár Cs., Csányi D.

Gól: Javi Sanchez (1., 13.), Gál I. (17., 34.), Harmati T. (18.), Kovács I. (32.), Takács Z. (39.)

DEAC–Nyírgyulaj KSE 4–3 (3–1)

Debreceni Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Futó T.

DEAC: Faragó – Tóth A., Pallai, Kondás, Varga D. Csere: Dobi, Kasuba, Sándor B., Esztergomi, Szabó P., Győrfi. Edző: Elek Gergő

Nyírgyulaj: Pallai – Sánta, Nagy I., Siska, Faragó. Csere: Opre, Szabó Á., Klushyn, Tóth B., Nagy B., Gömze, Vass. Edző: Lovas Norbert

Gól: Kondás (14., 26.), Pallai (11.), Tóth A. (16.), illetve Siska (7., 33.), Tóth B. (33.)

Kiállítva: Kondás (30.)