Az ország egyik legjobb kisvendéglője

Az ország egyik legjobb kisvendéglője
© Fotó: Matey István
Debrecen – A Régi Posta Étterem és Fogadó őrzi a lassan homályba vesző klasszikus magyaros vendéglátást.

Az ország huszonöt legjobb kisvendéglője közé választották a debreceni Régi Posta Éttermet és Fogadó. A listát a Magyar Turizmus Zrt. hivatalos honlapja gyűjtötte össze, többek között az általános megítélésük, a zrt. kollégái, szakmai partnerei tapasztalatai és ajánlásai alapján.

– Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az éttermünket ilyen módon is elismerik. Nem tudtunk arról, hogy értékelni fognak minket, tehát nem egy szép arcunkat mutattuk, hanem a valósat, ennek tükrében véleményem szerint különösen nagy eredmények számít, hogy hazánk 25 legjobb kisvendéglője között szereplünk – fogalmazott Mérész Ferenc a Régi Posta Étterem és Fogadó ügyvezetője, aki úgy gondolja az elismerés a kiváló, vendégszerető személyzetnek és a jó ízeknek köszönhető.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

– Magyaros ételeket készítünk nagy adagokban, mindezt megfizethető áron. Debrecen második legrégibb épületében üzemeltetjük a vendéglőt, ami egy különleges atmoszférát ad a helynek; a felújítást is úgy végeztük, hogy az épület megőrizze értékét. Emellett –bár kihaló félen van– mi fontosnak tartjuk, hogy klasszikus élő cigányzenét szolgáltassunk a vendégeknek: tudjuk hogy a magyar cigányzenére búsul és vigad, a külföldieknek pedig abszolút kuriózum – fűzte hozzá Mérész Ferenc, aki számára az elismerés visszaigazolás arról, hogy amit tesznek, azt jól csinálják.

HBN



Sporthírek






hirdetés