Az oroszok már a GP-ben vannak!

Debrecen – Véglegessé vált a
salakmotoros Grand Prix sorozat jövő évi
mezőnye, ami több meglepetéssel is
szolgált a speedway szerelmesei
számára.


Azt már a legutóbbi széria
végén tudni lehetett, hogy nyolc
vaspapucsosnak biztos helye van a 2009-es
küzdelemsorozatban, nevezetesen Nicki
Pedersen
, Jason Crump,
Tomasz Gollob, Greg
Hancock
, Hans Andersen,
Leigh Adams, Andreas Jonsson és
Rune Holta a tavalyi
szereplésével szerzett jogot arra, hogy
jövőre is a legjobbak között
húzza a gázt. Az is biztos volt, hogy a
dán Kenneth Bjerre és a lengyel
Grzegorz Walasek, illetve Sebastian
Ulamek is ott lesznek, hiszen a Grand
Prix
kvalifikáción ők
voltak a legjobbak, így bemotorozták
magukat a GP-be.


És ezt követően jött a
találgatások ideje, ugyanis a
fennmaradó 4 hellyel a Grand Prix
promótere, a BSI Speedway és az
FIM (Nemzetközi Motorsport
Szövetség) illetékesei rendelkeztek.

Kedvezményezettek


A vezetők döntése
értelmében három olyan salakos
került vissza a legjobbak közé, akik
idén is megmutathatták magukat:
Scott Nicholls, Chris
Harris
és Fredrik
Lindgren
.


A két brit versenyző esetében
érezhető, hogy a promóter cég
szintén szigetországi, ugyanis
Harrisék ebben az
esztendőben nem nyújtottak olyan
produkciót, ami azt támasztaná
alá, hogy feltétlenül
szükség van rájuk a Grand Prixban.

Lindgren 2008-as
teljesítményét nagyban
befolyásolták
sérülések, de a svéd
tehetségnek ettől függetlenül is
volt kiváló versenye,
például a göteborgi derbi, ahol a
legtöbb pontot szerezve a második helyen
végzett.


És ejtsünk szót arról a
motorosról, aki újoncként
szerepelhet majd a salakos elitben, de a
beválasztása senkit sem lepett meg. A
döntés kihirdetése előtt a
különböző salakos fórumokon
szinte mindenki a legjobbak közé
követelte Emil Szajfutgyinovot,
az orosz csodagyereket.


Az ok egyértelmű, ugyanis az
eredményei önmagukért
beszélnek. A mindössze 19 esztendős
salavati salakos sporttörténelmi tettet
hajtott végre idén, hiszen 2007
után megvédte junior világbajnoki
címét, ami eddig egyetlen vaspapucsosnak
sem sikerült.

Szajfutgyinov tehetsége
elvitathatatlan s az a háttér is
megnyugtató, ami mögötte áll,
hiszen a világbajnoki rekorder, Tony
Rickardsson
és csapata egyengeti az
ifjú titán útját. A
derék Emil azért is kerül a figyelem
fókuszába hazájában, mert
ő lesz az első orosz motoros, aki
állandó tagságot kapott a Grand
Prixban.

A Grand Prix
mezőnye

1. Nicki Pedersen (dán), 2. Jason
Crump (ausztrál), 3. Tomasz Gollob
(lengyel), 4. Greg Hancock (amerikai), 5.
Hans Andersen (dán), 6. Leigh Adams
(ausztrál), 7. Andreas Jonsson
(svéd), 8. Rune Holta (lengyel), 9.
Scott Nicholls (brit), 10. Fredrik Lindgren
(svéd), 11. Chris Harris (brit), 12.
Kenneth Bjerre (dán), 13. Grzegorz
Walasek (lengyel), 14. Sebastian Ulamek
(lengyel), 15. Emil Szajfutgyinov (orosz).

Címkék: , , , ,