Az oroszlán, az együgyű s a többiek

Akt.:
Mindenkinek vannak sérelmei, és mindenkinek van mit féltenie
Mindenkinek vannak sérelmei, és mindenkinek van mit féltenie - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Nincs könnyű dolga a királynak. Hogyan dönthetné el, melyik fiáé legyen a trón?

Az igényes szórakoztatást zászlajára tűző Orlai Produkciós Iroda bővelkedik „karácsonyos” előadásokban. Legutóbb a Kölcsey Központban a Családi játszmák kapcsán egy modern, 21. századi család ünnepi „befeszülésének”, ezáltal a mélyben meghúzódó konfliktusaik felszínre hozatalának lehettünk tanúi. Április 29-én este pedig a Csokonai Színház fogadta be a produkciós iroda Az oroszlán télen című darabját, amely ugyan jóval korábbra, a 12. századba repíti vissza a nézőt, de biztosíthatok mindenkit: lévén, hogy a darab karácsonykor játszódik, probléma itt is akad a családtagok között bőven.

p4290849Fotó: Molnár Péter

James Goldman világhírű, 1966-ban íródott, s azóta világszerte játszott, valamint többször meg is filmesített alkotásának – épp azért, mert egyszerűen levehetetlen a színházak repertoárjáról – kell, hogy legyen valami titka. Ezt a titkot próbáltam megfejteni, miközben néztem az Orlai Produkciós Iroda színművészeinek játékát. S azt hiszem, rájöttem: a titok valószínűleg abban rejlik, hogy a szerző a hatalmi és politikai érdekek miatti, valamint a magánéleti sérelmek okozta emberi játszmákat olyan patikamérlegen méri, s úgy adagolja a darabjában, ahogyan arra nagyon kevesen képesek. Hiszen a királyságért és egymás szívéért folytatott küzdelem itt annyira zseniálisan befolyásolja egymást, olyannyira oda-vissza hat egymásra, hogy nem is igazán lehet egymástól a két szférát elkülöníteni.

Utódlástörténet

Annak ellenére, hogy a szerző hiteles középkori történelmi eseményt dolgoz fel: Plantegenet II. Henrik trón­utódlásának kérdését járja körül, a történet – s nyilván ez is a sikere titkához tartozik – jócskán bővelkedik népmesei elemekben. A királynak ugyanis három fia van, s a családtagok egybegyűlésére alkalmas ünnepet, a karácsonyt arra kívánja felhasználni, hogy eldőljön végre: Oroszlánszívű Richárdé, Jánosé vagy Geoffrey nevű fiáé legyen majd halála esetén a trón. Az amúgy sem egyszerű helyzetet – kérem az olvasót, próbáljon belehelyezkedni, mennyire nincs könnyű dolga egy királynak! – azonban tovább bonyolítja a szintén erre az ünnepre „kiengedett”, a hatalom és II. Henrik közeléből likvidált, tíz éve börtönbe záratott feleség, Eleonóra, és a nevelt lányuk, „jelenleg” a király ágyasa, Alais francia hercegnő jelenléte is. A népmesei „legkisebb fiú története” így, a hölgyek bevonásával rögtön jóval csavarosabbá válik, s szó szerint kezelhetetlenné fajul.

Az adaptáció

A darab rendezője, Szikszai Rémusz tehát egyértelműen remek alapanyaghoz, a drámaiságot sem nélkülöző kiváló jellem- és helyzetkomikumokkal telitűzdelt szöveghez nyúlt akkor, amikor eltervezte: az „orlaisokkal” színre viszi ezt a darabot. S a megvalósításhoz kitűnő színészeket talált. II. Henrik megformálásához a maga királyi arcélével, délceg alkatával nem is nagyon találhatott volna jobbat Gálffi Lászlónál. A három fiú közül a visszafogottnak tűnő, de az első neki nem tetsző dologra „ugrani képes” „oroszlánt”, Richárdot Schruff Milánra bízta; az együgyű, korlátolt elméjű „kisfiú”, János szerepe Ötvös Andrásnak jutott, aki a másik „karácsonyos” történetben is az egyik fiút játssza. Geoffrey Mészáros Máté alakításában áll előttünk, a szeretőt a remek Szakács Hajnalka, a királyné szerepét pedig a talán összes eddig felsoroltak közül az itt legnagyobbat alakító Hernádi Judit kapta.

szinhazFotó: Molnár Péter

Az idő közben a kompániához kapcsolódó Fülöp francia királyt Horváth Illés testesíti meg. A kiváló színművészek felvezette alaphelyzethez, vagyis a hatalmi harchoz, mely szerint Eleonóra Richárdot szeretné a trónra, II. Henrik pedig valamilyen, sejtelmes oknál fogva ragaszkodna ahhoz, hogy az együgyű, országvezetésre nyilvánvalóan alkalmatlan János legyen az utódja, már ekkor szervesen kapcsolódnak az érzelmi szálak, mégpedig amiatt, hogy a trónnal együtt a „papa” szeretőjének, Alaisnek a keze is járna az illetékesnek. Amely kéz megszerzését az érdekelt felek – ismét a hatalmi harc és érzelmek mesteri összefonódása miatt – egy csomó birtok és tartomány megszerzésével tartanak egyenrangúnak és egyenlő súlyúnak.

Intrika, manipuláció

Az így kialakult helyzetben tehát mindenkinek vannak sérelmei, és mindenkinek van mit féltenie. Ám ha azt gondolnánk, hogy ezek a sérelmek egyértelműek, nagyot tévedünk. Mert soha nem tudjuk eldönteni, hogy egy-egy kirobbanó konfliktusban, amelyből jó néhányat látunk a majd’ három órás előadásban – valakit az érzelmei vagy az érdekei vezérelnek-e inkább. Tiszta szerelmi érzésről, puszta féltékenységről ugyanis nem beszélhetünk annál az Eleonóránál, akit nyilván sért a férje új választottja, de aki épp a fiait, épp a fiainak esetlegesen járó birtokokat és a köztük dúló hatalmi harcot akarja felhasználni annak érdekében, hogy végre Alaist eltávolítsa II. Henrik közeléből. Hernádi Judit minden egyes lépése, hanglejtése és gesztusa a színpadon azé a tökéletes manipulátoré, aki még a „szeretlek” szó kimondása után is azonnal közli a férjével, hogy most hazudott neki életében a legnagyobbat. S Hernádi játéka azért is zseniális, mert a darab végéig se tudjuk eldönteni, hogy a sértett, féltékeny feleség és a fiait talán valaha szeretni képes anya, vagy a férjén való hatalmi célú bosszúállás munkál-e benne erősebben. Egyik gesztusával azonnal meghazudtolja a másikat, csókja után azonnal lesújt, olyannyira kiszámíthatatlan, hogy már-már kezdjük érteni, II. Henrik miért is menekült egy másik nő karjába. Annak az Alaisénak a karjába, aki valószínűleg a történet idejére elégelte meg azt, hogy II. Henrik bármikor odadobná őt a trónt öröklő fiának. Szakács Hajnalka hercegnője hitelesen lázad fel ez ellen a helyzet ellen, igen összetett udvarbéli pozícióját nála valóban mély érzelmek kísérik; talán ő az egyetlen, aki nem hazudik sem a királynak, sem pedig Eleonórának. A három fiú pedig először a szüleik ellen és egymás ellen, majd pedig egymással összefogva az apjuk ellen szövetkeznek, de minden egyes szövetségkötésük kudarcba fullad. Hiszen az ostoba János – akinek gyermeki vonásait, „stupidságát” kiválóan érzékelteti a sokszor a földön toporzékoló Ötvös András – Geoffrey tanácsai nélkül képtelen létezni, csak hát egy idő után Geoffrey is szeretne némi hatalomhoz jutni, ő is ki szeretne törni az „én nem kellek az apámnak” – szituációból. Miközben Richárd is keresi a maga eszközeit ahhoz, hogy kijátssza testvéreit a hatalomból. Róla azonban olyan magánéleti tény derül ki – ismét az érzelmek és érdekek szoros egységében –, amely „kiveri a biztosítékot” a szüleinél, s kiveri a trónt a kezéből. Mindezek alá remekül „aládolgozik” Fülöp francia király is, aki Horváth Illés érzékeny játékában a „megfigyelő” nyugodt pozíciójából fakadóan, ha lehet, még a trónörökösöknél is kegyetlenebb bír lenni – mindenkivel szemben, egytől egyig.

Meghökkentő végkifejlet

Az érzelmek és érdekek vezérelte, egyre kuszább összefüggések és konfliktusok – amelyek főleg a párbeszédes jeleneteknél, azaz két ember konkrét „összefeszülésénél” a leghatásosabbak a színpadon, s ilyen jelenetből szerencsére jó néhány van – megoldását az egyként az intrikákba belefáradt és tehetetlen fiúk helyett a jóval erősebb és agyafúrtabb szülők próbálják rövidre zárni és megoldani. Alaist és az érzelmeit megint ki- és felhasználva. De ez sem úgy sikerül, ahogy eltervezték. S a záró jelenet talán épp ezért a legszebb: mert a megoldhatatlannak látszó helyzetben mégis valami olyasfajta közös nevezőre jut a király és a királyné, amely Gálffi László és Hernádi Judit gyönyörű, egymásra figyelő játékát látva nyújthat némi megnyugvást a nézőnek.

– Gyürky Katalin –


Az alkotók

  • II. Henrik, angol király: Gálffi László
  • Eleonóra, angol királyné: Hernádi Judit
  • Oroszlánszívű Richárd: Schruff Milán
  • Geoffrey: Mészáros Máté
  • János: Ötvös András
  • Alais, francia hercegnő: Szakács Hajnalka
  • Fülöp, francia király: Horváth Illés
  • Fordította: Zöldi Gergely
  • Díszlet: Khell Zsolt
  • Jelmez: Kiss Julcsi
  • Grafika: Csáfordi László
  • Rendező munkatársa: Skrabán Judit
  • Rendező: Szikszai Rémusz
  • Producer: Orlai Tibor