Az Ørdøggel cimborálhatunk

Pótolhatják a koncertet
Pótolhatják a koncertet - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A nulladik napon Vörös András és együttese is felpattan a deszkákra.

Az Ørdøg zenekar 2014-ben alakult a sokak által ismert Superbutt tagjaiból. Az első nagylemezük Tíz fekete dal címmel 2014 decemberében jelent meg. A csapat erről a korongról a Natasa, a Mind (Ha nekem játszol), a Melankólia és a Hajnali állat című tételekre forgatott klipet.

Az ötösfogat második albuma, a Sötét anyag tavaly év elején került piacra. Ez a lemez 2018-ban az év legjobb hard rock/metal albuma kategóriában Fonogram-díjat kapott. A sötét anyagról a Sátántangó, az Államtitkár, a 100×100000, a Lángolj és a Keringő című dalkora készült videoklip vagy szövegvideó.

– Már csak azért is nagyon várjuk a campuszos fellépésünket, mert májusban elmaradt a debreceni koncertünk, mert meghívást kaptunk egy nagy varsói fesztiválra – mondta a Naplónak Vörös András énekes. „A tavaszunk sűrű volt bulik szempontjából, a nyár most egy kicsit lazább lesz. Hamarosan pedig nekiállunk az új album dalainak is.”

TN