Az olimpiai indulók csak váltóban versenyeznek az öttusa Eb-n

Székesfehérvár – Az olimpiai résztvevő Marosi Ádám, Demeter Bence, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia csak váltóban versenyez a közelgő szófiai öttusa Európa-bajnokságon – jelentette be Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A hétvégi székesfehérvári országos bajnokság hétfői sajtótájékoztatóján a kapitány elmondta, hogy a július 3-án rajtoló Eb egyéni számaiban az olimpiára ki nem került versenyzők, valamint az ob-n jó teljesítményt nyújtó fiatalok indulhatnak. Hozzátette, mind az országos, mind az Európa-bajnokság kiváló erőfelmérő lesz a riói olimpia előtt.

Pálvölgyi Miklós szólt arról is, hogy múlt hét eleje óta Tatán készülnek az öttusázó olimpikonok, ennek keretében igyekeznek minél többször közösen edzeni a szintén ott készülő vívóválogatottal. Megjegyezte, hogy az olimpiai felkészülés hajrájában további három hétig lesznek Tatán, majd augusztus 10-én elutaznak Rio de Janeiróba, ahol 18-ától rendezik az öttusaversenyeket.

A hétvégi országos bajnoksággal kapcsolatban a házigazda Volán Fehérvár szakosztályigazgatója, a korábbi olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna elmondta: ez lesz az utolsó magyarországi verseny az olimpia előtt. Jelezte, hogy összesen 70 induló – 36 férfi, 34 nő – nevezett az ob-ra.

Kármán Sándor versenyigazgató szerint a hazai élmezőnyből szinte mindenki rajthoz áll és az olimpiai résztvevő ausztrál Chloe és Max Esposito is indul. A női versenyt szombaton, a férfiakét vasárnap rendezik meg a városi uszodában és a Volán sporttelepén.

Réczei Géza, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke és Cser-Palkovics András polgármester gratulált az olimpiára kijutott magyar versenyzőknek és reményüket fejezték ki, hogy érmekkel térnek haza Rióból.

– MTI –

Címkék: ,


Sporthírek






hirdetés