Az NNI vádemelést javasolt emberkereskedelem és kerítés miatt nyolc ember ellen

Budapest, 2012. július 4., szerda (MTI) – Vádemelést javasolt emberkereskedelem, kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt egy Svájcban és Magyarországon is tevékenykedő bűnözői csoport nyolc tagja ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – közölte Bartha László, az NNI szóvivője szerdán az MTI-vel.

 

Kifejtette: az NNI emberkereskedelem elleni osztálya által a nyomozás során feltárt adatok szerint az emberkereskedelemmel, kerítéssel és kitartottsággal gyanúsított bűnözői csoport tagjai kelet-magyarországi, szegény körülmények között élő, kiszolgáltatott, fiatal nőket utaztattak Zürichbe utcai prostituáltnak, és a bevételüket elvették.

A bűnözői csoport élén egy észak-magyarországi család állt, amely 2009 elején azzal kezdte tevékenységét Zürichben, hogy védelmi pénz fizetésére kötelezte az ott már jelen lévő futtatókat. A Svájcban tartózkodó, a prostituáltakat felügyelő férj által hazaküldött pénzből felesége Magyarországon újabb fiatal nőket “vásárolt”, és utaztatott ki.

A gyanúsítottakat 2010 nyarán a két ország hatóságai közös akció keretében fogták el Svájc és Magyarország területén. Az NNI nyolc gyanúsított ellen, összesen 36 bűncselekmény elkövetése miatt vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a Fővárosi Főügyészségnek – írta közleményében Bartha László.

 

 

bkdi \ bám \ ppd

 

MTI

Címkék: