Az MTA új doktorait köszöntötték, debreceniek is vannak közöttük

Az MTA új doktorait köszöntötték, debreceniek is vannak közöttük
© Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
Debrecen – Kiemelkedő tudományos kutatói munkásságukért 65-en, köztük a Debreceni Egyetem 11 professzora vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet szerdán a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében.

– Ez a cím nem csupán jelentős mérföldkő egy kutatói karrierben, de fontos áttekintése is az addigi tudományos teljesítménynek – mondta köszöntőjében Lovász László. Az MTA elnöke arra kérte az akadémia új doktorait, hogy eredményeiket – lehetőleg közérthető formában – ismertessék meg a szélesebb tudományos közönséggel és közvéleménnyel is. Emellett bátorította őket, hogy foglaljanak állást tudományos kérdésekben, és vegyék ki részüket a kutatói utánpótlás neveléséből.

Az ünnepségen Török Ádám főtitkár arról beszélt, hogy a doktori oklevelüket idén átvevők egy 2014-től hatályos, a korábbihoz képest egyszerűsített ügymenetű, ugyanakkor szigorúbb, de átláthatóbb követelményeket megfogalmazó doktori szabályzat előírásait teljesítve nyerték el a címet.

A Debreceni Egyetem oktatói-kutató közül

  • Antal-Szalmás Péter (ÁOK)
  • Bácsi Attila (ÁOK)
  • Bányász Tamás (ÁOK)
  • Bérczes Attila (TTK)
  • Bognár László (ÁOK)
  • Erdélyi Zoltán (TTK)
  • Hajdu András (IK)
  • Kónya József (ÁOK)
  • Maticsák Sándor (BTK)
  • Németh Norbert (ÁOK)
  • Székely Tamás (TTK)

vehette át az akadémia doktora címet igazoló oklevelet.

Az MTA doktora címre 1995 óta lehet pályázni. Azóta 2425-en nyújtottak be pályázatot, és 1769 kutató szerezte meg a címet.

Az MTA új doktorainak névsora és rövid bemutatkozása az akadémia holnaplján olvasható.

Forrás: mta.hu / unideb.hu








hirdetés