Az MSZP új hulladékgazdálkodási törvényt sürget

Akt.:
Budapest – Az MSZP felszólítja a kormányoldalt, hogy a szakmai szervezetek és önkormányzatok bevonásával készítsen egy olyan új hulladékgazdálkodási törvényt, amelynek eredményeként fenntartható szemétszállítási modell jön létre.

Heringes Anita, a szocialisták országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek telefonon nyilatkozva úgy fogalmazott, megbukott a szemétszállítás április 1-jétől hatályba lépett “államosítása”. Példaként említette, hogy szerinte a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. a mai napig nem tudta kiküldeni a csekkeket a háztartásoknak, holott havi több mint 20 millió forintot fizet alkalmazottainak.

Kiemelte, a késlekedés miatt a családok ősszel nagy összegű szemétszállítási díjjal lesznek kénytelenek szembesülni, ami tovább növelheti a behajthatatlan tartozások állományát, amelynek összege jelenleg is több mint 4,5 milliárd forint.

Az MSZP politikus szerint ezt a problémát csak az oldhatná meg, ha a fideszes többség egy teljesen új rendszert hozna létre rosszul működő “vízfejek és számlagyárak nélkül”.

– MTI –








hirdetés