Az MSZP szerint Szijjártó Péternek is köze lehet a Zuschlag-ügyhöz

Az MSZP szerint az ügyészségnek vagy a bíróságnak meg kellene hallgatnia Szijjártó Pétert, a Fidesz elnöki stábjának vezetőjét is, miután egy hangfelvétel szerint köze lehet a Zuschlag-ügyhöz.

Török Zsolt, a párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a felvétel tanúsága szerint Szijjártó Péter rendszeresen egyeztetett Zuschlag Jánossal a támogatások leosztásáról, a pénzt megkapó civil szervezetek pedig nem tudtak elszámolni a támogatással.

Török Zsolt úgy fogalmazott: kíváncsi, hogy Orbán Viktor pártelnök mikor radírozza le Szijjártó Péter nevét a választási listáról, a szocialista képviselő szerint ez már az ellenzéki párt vezetőjének is kínos. Emlékeztetett: a Fidesz elnöki stábjának vezetője korábban a győri kosárlabda klubtól kapott Audi ügyében is ellentmondásba keveredett, majd a klub tartozását illetően ugyancsak felemás nyilatkozatokat tett.

Az MSZP szerint Szijjártó Péter érintett lehet a Zuschlag-ügyben is. Török Zsolt egy hangfelvételre hivatkozva azt állította szerdán: a politikus rendszeresen egyeztetett Zuschlag Jánossal a támogatások leosztásáról, az érintett civil szervezetek pedig nem tudtak elszámolni a pénzzel.

A Fidesztől a sajtótájékoztató után úgy reagáltak: “Török Zsolt ma a reggeli híreket átnézvén nyilván úgy gondolta, hogy a Hagyó-ügy, a Demszky-ügy, a Mesterházy-ügy és az Oroszvári-ügy feledtetése végett megint kísérletet kellene tennie Szijjártó Péter besározására. Nem sikerült. A sajtótájékoztatója alapjául választott Egyenlítő tv-s felvételt büntetőeljárás alá vont személyek készítették, bevallottan megtévesztéssel, újabb bűncselekményt megvalósítva, szánalmas színvonalon” – olvasható a párt közleményében.