Az ismeretlen etnikumúak közt is kevés a magyar Szlovákiában

Pozsony, 2012. július 2., hétfő (MTI) – A nemzetiségüket be nem vallók közt is vélhetően alacsony a magyarok száma Szlovákiában. A járási adatok alapján a délnyugati régiókban, ahol a legtöbb magyar él, országos átlag alatti az ismeretlen etnikumúak aránya.

A tavalyi népszámlálási kérdőíven összesen 382 ezer fő jelölte be nemzetiségét ismeretlennek. A legtöbb ismeretlen etnikumú a romák által lakott régiókból került ki, míg a magyar többségű járásokban viszonylag alacsony – írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. A népszámlálási adatok kapcsán felmerült, hogy a nemzetiségüket be nem vallók jelentős része magyar lehet. A Statisztikai Hivatal a múlt héten nyilvánosságra hozott járási adatai alapján azonban ez a feltételezés tévesnek bizonyult. Ha az ismeretlen nemzetiségűek csoportján belül ugyanolyan az egyes nemzetiségek eloszlása, mint országos arányuk, akkor az „ismeretlen” magyarokkal együtt összesen 491 ezer magyar élne Szlovákiában. Gyurgyík László demográfus szerint a valós szám ennél jóval kisebb: 465–470 ezer körül lehet, de pontosabbat a községsoros adatok nyilvánosságra hozatala után lehet csak mondani. “Alapjában véve nagyon magas az ismeretlen adatok aránya, nemcsak a nemzetiség tekintetében, de a felekezeti hovatartozás és más adatok terén is” – mondta el Gyurgyík az MTI-nek. Ez köszönhető annak, hogy Szlovákiában a magyarországi viszonyoktól eltérően mindenki maga töltötte ki a népszámlálási ívet, a kérdezőbiztos gyakorlatilag csak a kézbesítő szerepét töltötte be. A 2011-es népszámlálás adatai szerint 10 év alatt 9,7 százalékról 8,5 százalékra csökkent a Szlovákiában élő magyarok aránya az összlakossághoz képest. Míg a 2001-es népszámlálás adatai szerint Szlovákiában 520 528-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek, ez a szám 2011-re 458 467-re csökkent, ami tíz év alatt közel 62 ezres lélekszámcsökkenést jelent.

Lengyel Diana, az MTI tudósítója jelenti.

MTI

Címkék: , ,


Sporthírek