Az internetes munka jó választás a friss munkanélkülieknek

Az internetes munka jó választás a friss munkanélkülieknek

Aki úgy dönt, hogy az interneten
próbálja megkeresni a betevőt, nem
gondolkodik rosszul, legalábbis a külső
tényezők tekintetében nem.

Válság ide vagy oda, az internet
egyelőre dinamikus fejlődést mutat.
Bár az amerikai internetes
mozgások a korábbiakhoz képest
kevésbé uralják a
világhálót, ismerkedjünk meg
néhány ottani idei trenddel, hiszen azok
nálunk sem mutatnak majd nagyobb
eltéréseket.


A váratlanul munka
nélkül
maradottak nagyot nyerhetnek, ha
nem temetkeznek bele a jövőtlenségbe
annak ellenére, hogy megalázó,
igazságtalan, ami velük
történt. Gondolatban ugorjanak egy
merészet és képzeljék el a
célszalagot, amelyen rikító,
hívogató betűkkel ez áll:
siker. A siker
nélkülözhetetlen feltétele a
tett, amely felülkerekedik a megoldás
keresésének patópálos
odázásán.


Szakértők szerint az on-line piac ebben az
évben 6 milliárd dollárral (142,4
milliárd dollárra) bővül, az
internetes áruházakban
idén 17 százalékkal többet
vásárolnak, tehát a
fogyasztók ennyivel több időt
töltenek a neten. Aki tehát az
interneten akar megélni, számolhat azzal,
hogy bőven lesznek, sőt bővülnek a
lehetőségei. Az alábbiakban öt
olyan trendet ismertetünk, amelyek az idei
várható fogyasztói
magatartást jellemzik. Ezekből
levezethető, hogy milyen irányban kell
elindulni annak, aki most tervezi elindítani
internetes üzleti
tevékenységét.

1. Sokan takarékoskodási céllal
választják az internetes
vásárlást


Friss felmérések szerint egyre
többen keresik az akciós termékeket
és az ingyenes
házhozszállítást. Az
off-line kereskedések gyorsan avuló
és nem mindenkihez eljutó
reklámújságjaival szemben gyorsan
megkereshető, hol lehet a legolcsóbban
beszerezni valamit.


A megkérdezettek 83 százaléka
válaszolt úgy, hogy az
internetes vásárlással
időt is meg akar takarítani. A leendő
internetes üzlettulajdonos ebből már
érti, hogy akciókkal, kedvező
szállítási feltételekkel
és jól áttekinthető, gyors
vásárlást
elősegítő honlappal
célt ér.

2. Aki vásárolt, hajlamos többet
is vásárolni


A vásárlók 65
százaléka szívesen vesz több
terméket, ha ajánlatot kap onnan, ahol
már vásárolt.
Magától értetődően egyre
fontosabb helyet kap a levelezőlista és az
azon szereplő
ügyfelekkel/vásárlókkal
folytatott személyes hangú
kommunikáció (e-mail marketing).


A trend a korábbi mennyiségi
szemlélet (minél több cím)
felváltása minőségi
szemlélettel (magas
vásárlási
hajlandóságú
felhasználók listája).

3. A közösségi oldalakon
ajánlott termékek jobban fogynak


Talán meglepő, de a fogyasztók
közel fele ma már szívesebben
vásárol a neten olyan terméket,
amelyet a különböző
közösségi oldalakon (Facebook,
MySpace, nálunk az iwiw stb.)
reklámoznak, illetve amelyről ezeken
olvashat. Óriási kitörési
lehetőség, ha belegondolunk, hogy jelenleg
a kereskedőknek csupán
körülbelül 25 százaléka
jelenik meg valamelyik közösségi
oldalon.

4. Rohamosan nő a blogolvasók
száma


Akinek még nincs internetes blogja,
annak még ma el kell indítania egyet,
hiszen rohamosan nő azok száma, akik
rendszeresen olvassák mások
bejegyzéseit. A naplóírás
ma már az internetes üzlet
alapvető reklámeszköze, amellyel
előkelő helyre lehet kerülni a
keresőgépek rangsorolási
listáján is.

5. 46 százalékkal nő az
internetes videók
látogatottsága


A blogba
illesztett videóval érhető el a
legjobb üzleti eredmény.
Élükön a Google-val a
keresőgépek zöme szereti a videót, s ma már az
internetes felhasználók 90
százaléka nézi meg, miről van
szó, mielőtt vásárol. A
potenciális vásárlók
bizalma könnyedébben szerezhető meg
oktató, felvilágosító vagy
egyszerűen szórakoztató videókkal (a szórakoztatva
oktatásról nem is beszélve).


A külső piaci tényezők
tehát kedveznek az internetes
pénzkeresésnek. A belső
tényezők közül
természetesen az a perdöntő, hogy
képesek legyünk elkészíteni a
honlapot, a blogot, a videót, ismerjük az
internet marketing alapjait stb. és
legyenek elképzeléseink arról,
hogy ennek a hatalmas piacnak mely szegletében
akarunk boldogulni.

Szabóné Szebenyi Georgina, HR
Portal

Forrás:HR Portal


Címkék: , , ,