Az igen jó erőkből álló UTE együttese érkezik a DEAC-hoz

Akt.:
Szükség lesz egymás biztatására is
Szükség lesz egymás biztatására is - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen - Az idei Erste Liga egyik legerősebb együttese, az UTE vendégszerepel a Debreceni Jégcsarnokban pénteken 20 órától.

Ha szemügyre vesszük a tabellát, ritka helyzetet láthatunk; a két csapat holtversenyben áll a harmadik helyen, 6–6 mérkőzésen megszerzett azonos pontszámmal (12) és azonos gólkülönbséggel (25–15). Az eltérés annyi, hogy a mieink egy győzelemmel többet szereztek, de van egy rendes játékidőben elszenvedett vereségük, míg a lila-fehérek eddig nem kaptak ki a rendes játékidőben – írja a Deacjegkorong.hu.

Két közel azonos játékerőt képviselő csapat feszül majd egymásnak, egy-egy megingás akár el is döntheti a meccset az egyik vagy a másik gárda javára. A hazai pálya és közönség előnye a DEAC-ot segíti, amit ki is kell használni.

A debreceniek vasárnap újra jégre lépnek, 18 órától az FTC otthonában, a Pesterzsébeti Jégcsarnokban vendégszerepelnek.

HBN


Budapest - A házigazda Újpest hosszabbításban 4-3-ra legyőzte a Gyergyói HK együttesét a jégkorong Erste Liga alapszakaszának hétfői játéknapján. A hazaiak a második harmadban hat perc alatt három gólt szereztek, majd a gyergyószentmiklósiak a harmadik felvonásban hat percen belül ugyancsak három...

Budapest - A Ferencváros 5-1-re győzött a Hokiklub Budapest vendégeként a jégkorong Erste Liga alapszakaszának hétfői játéknapján. A vendégek közül a kanadai Brett Switzer három, honfitársa, Leo Fitzgerald pedig két gólt ütött. Az újonc Hokiklub a mezőnyben egyedüliként továbbra is nyeretlen. ...