Az ifjúság nyelvén szólnak egy régi történettel

Az ifjúság nyelvén szólnak egy régi történettel
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A felnőtteknek szóló Bánk bán című előadással párhuzamosan a Csokonai Színház művészei színpadra állították nemzeti operánk fiataloknak szóló „verzióját” is. Miközben beavatószínházi keretek között mesélik el az Erkel Ferenc csodálatos zenéjével hallható mű „alap­sztoriját”, az „operacsinálás” különböző fortélyaiba is beavatják a nézőtéren ülőket. A publikumot többnyire olyan kiskamaszok alkotják, akik valószínűleg életük első ilyen műfajú darabját tekinti meg.

A produkció rendezője, Vranyecz Artúr kiváló arány­érzékről tesz tanúbizonyságot: nem akarja a teljes, majdnem háromórányi operát „lenyomni” a gyerekek torkán, hanem annak rövidített verzióját állítja színpadra. Mielőtt azonban elkezdődne a fiatalokat nyilván a haza sorsa-szálnál sokkal jobban érdeklő, a történetből főleg a szerelmi szálat kidomborító előadás, négy „prózai” szereplő lép a színre. A Roli névre hallgató Pál Hunor láthatóan betévedt, majd eltévedt a színházban: ott bolyong a nézőtér és a zenekari árok közötti szűk mezsgyén, ám szerencsére segítségére siet a már jelmezben lévő (mert az operában az egyik udvarhölgyet megtestesítő) Újhelyi Kinga, aki a még összehúzott függöny előtt a labirintusnak tűnő helyzetből a kivezető, a színházba viszont bevezető utat mutatja meg a fiatalembernek. Roli és egy másik „civil” szereplő, a Melcsi névre hallgató Mészáros Ibolya – a szintén jelmezbe bújt, mert az operában Hilda szerepét játszó Krajcsi Nikolett segítségével – bekukkanthatnak a függöny mögé, s miután az eltévedt fiú közli, hogy „ez tényleg király”, az öröme nem tarthat sokáig, mert a két jelmezes „idegenvezető” faggatni kezdi őt és Melcsit bizonyos szavak értelme felől.

bb2
Fotó: Derencsényi István

Olyanokéról, amelyek a Bánk bánban szerepelnek, de ma már elavultak, vagy nem azt jelentik, amit annak idején. Például a „könyű”, az” aggott”, vagy épp a „bán” szó jelentésére kíváncsiak a „tesztelők”, s ezzel – észrevétlenül – már benne is vagyunk a történetben, amit dióhéjban Újhelyi Kinga a közönség elé is tár. Valóban csak röviden, s ismét a gyerekek nyelvén: megtudjuk, hogy a történet során „Melindát bedrogozták”, de egyébként egy csomó részlet itt kibontatlan marad. Vajon a rendező arra számított, hogy a színházba érkező gyerekek mindegyike tisztában van a teljes „sztorival”? Mert a beavatószínháznak ez a része elég „karcsúra” sikeredett, de szerencsére ezt követően, a történetmesélés után ismét visszatér a produkciót jellemző kiváló arányérzék.

A zenéről is szó esik

Újhelyi Kinga és Krajcsi Nikolett a jelenlévőket az „operacsinálásba” is a fiatalok nyelvén avatja be. Szó esik a légzéstechnikáról, annak fejleszthetőségéről, és azokról a hangszerekről is, amelyeket először Erkel Ferenc alkalmazott zenekarban. Az előadásnak ezen a pontján a zenekari árokban ülő művészek is bekapcsolódnak a „játékba”: a cimbalmos megszólaltatja a hangszerét, illetve a gyerekek hallhatják a gyönyörű angolkürt vagy a sokhúrú hegedű, a viola d’amore hangját is. Persze a kissé szélhámosnak tűnő Roli némiképp ódzkodik ezektől a „régimódi” hangszerektől, s már hozza is a gitárját, hogy azon próbálja visszaadni a híres Bordalt. De már nincs sok ideje, hiszen a zenekar rég a helyén van. A karvezető kapcsán pedig – ismét a körültekintő rendezésnek köszönhetően – Krajcsi Nikolett a nézőtéren ülőknek szerencsére azt sem felejti el megtanítani, hogy ő az, akit egy operaelőadáson tapssal illik fogadni.

A díszlet ugyanaz

A körülbelül húsz perces párbeszéd után, azaz a fiatalok „beavatását” követően veszi kezdetét az opera rövidített változatának előadása. Aki látta a Csokonai Nemzeti Színházban a felnőtteknek szóló Bánk bánt, annak a csodálatos díszlet és jelmezek ismerősek: ismét a Gyarmathy Ágnes megálmodta környezetben tárul elénk a középkori történet, ám a szereposztás jórészt eltér a felnőtteknek játszott opera szereposztásától. De szerencsére csak részben: Tiborc karakterében megmarad az a Wagner Lajos, aki az egész estés előadásban is briliánsan hozta ezt a szerepet, s játékában, énekében most sem találni semmi kivetnivalót. Bánk bánt ezúttal Laborfalvi Soós Béla alakítja, s a mostani Melindával, Kovács Csillával remek párost alkotnak. Kiemelném még ezúttal a Biberachot játszó Udvarhelyi Péter alakítását, aki végre megmutatja, miként is „kell” ármánykodnia a történet ezen szereplőjének.

Érdekes újítások

Azon túl, hogy ebben a feldolgozásban – ismét az ifjak ízlésvilágának megfelelően – a történetnek nagyrészt a szerelmi szála bontakozik ki előttünk, Vranyecz Artúr még becsempész néhány újszerű, szimbolikusnak mondható motívumot. Például a darab elején, Gertrúd királyné (Janovicz Zsófia) bálján az uralkodónő almákat osztogat kegyeltjeinek: s nyilvánvaló, hogy csak az kap a gyümölcsből, aki arra rászolgált… Bánk bán és Melinda gyermekét, Somát itt csak egy baba „testesíti meg”, s ezzel az eljárással Vranyecz Artúrnak sikerült sokkal jobban a házaspár drámájára, semmint a gyermekéért aggódó anya őrületére helyeznie a hangsúlyt. S a gyászos vég is érdekes: itt – szemben a felnőtteknek szóló előadással – csak a legyilkolt Gertrúd kap koporsót, Melindát holtában mindössze a lépcsőre fektetik. Ezzel érzékeltetve, hogy a nagy többség mit is gondol az udvarban Melindáról…

A gyerekek nyelvére „lefordított” nemzeti opera, az ezt megelőző beavató játékkal együtt nagyszerű kezdeményezés. Csak egyvalamire kell figyelni: a fiataloknak megtekintés előtt, a produkcióban szereplő gyér történetmondás miatt érdemes részletesen elmesélni az eredeti történetet. Vagy, ami még jobb lenne, s amiről tudom, hogy egyre nehezebb, bizony elolvastatni velük…

– Gyürky Katalin –








hirdetés