Az ifjúság búcsúját rendezték meg Máriapócson

Az ifjúság búcsúját rendezték meg Máriapócson
© Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorog, Máriapócs – Az őszi szünet és a hideg idő ellenére is igen sok fiatal gyűlt össze a Nemzeti Kegyhelyen.

A diákok közül többen is voltak az idei Gyalogos Zarándoklaton és az Ifjúsági Világtalálkozón, éppen ezért számukra ez egyfajta utótalálkozó is volt.

A napot természetesen Szent Liturgia indította a kegytemplomban, majd az Emmánuel Házban tartottak számukra pályaorientációs és önismereti előadást. Sok fiatal nyilatkozott úgy, hogy leginkább a workshopokat várta, talán nem véletlenül. Hiszen a pályaválasztás előtt álló fiúk és lányok ötletet, vagy éppen megerősítést kaphattak az előadóktól. Ki, miért választotta a szakmáját? Erről mesélt Pásztor Tamás, mezőgazdász, jogász, Dr. Fedor György pszichológus, Fedor Péter, paptanár, Katona Tamás, informatikus, Z. Pintye Zsolt, az MTVA tudósítója, Dr. Magyar Judit, ügyész és Sarkadi Sándor, asztalos-vállalkozó. Délután pedig Soltész Ian, motivációs előadót hallgathatták meg.

Az egyik érpataki lány úgy nyilatkozott: már kétszer volt az ifjúsági zarándoklaton, minden évben nagyon várja ezt az utótalálkozót, jó újra látni a többieket, hiszen az ország számos részéről érkeznek, így ritkán tudnak összefutni. Elmondása szerint ezek a barátságok örökké tartanak.

Egy másik, nyíregyházi lány örömét fejezte ki, hogy egyre több barátnője van, hála a zarándoklatnak. Mindenkivel tartja a kapcsolatot – a mai napig. Egy szintén nyíregyházi lány, aki már a Hittudományi Főiskola hallgatója, azt mondta: fontos, hogy az ilyen találkozókon megmutassuk a korosztályunknak, így is jól lehet érezni magunkat. Sajnos az emberek mindig arra törekednek, hogy kívülről jól nézzenek ki, pedig belülről is jól kell lennünk. Egy ilyen alkalom pedig sok szempontból hozzájárulhat ehhez: sok-sok élményt és lelki feltöltődést visz haza az ember – mondta a fiatal lány.

Délután egyéb programokra is lehetőség nyílt: hintózhattak Máriapócson, csocsóbajnokságon mérhették össze tudásukat a fiatalok, vagy akár kipróbálhatták az íjászkodást is.

– Hajdúdorogi Főegyházmegye –



Sporthírek






hirdetés