2012.07.9 17:50; Frissítve: 2012.07.9 17:50


Az idén már 54 ezer hektár terület égett le Magyarországon

Budapest, 2012. július 9., hétfő (MTI) – Az idén az első fél évben mintegy 540 ezer hektár szabad terület égett le Magyarországon, és mintegy 12 és fél ezer esetben keletkezett erdő- és vegetációtűz – ismerteti az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Erdészeti Hatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. hétfőn kiadott közös közleménye.

alt hiba beküldése

A rendkívül száraz időjárásnak is tulajdonítható, hogy az idén két és félszer több szabadtéri tűz keletkezett, mint 2011 hasonló időszakában; a leégett területek nagysága pedig három és félszeresére növekedett.

Az idén a tavaszi erdőtüzes időszakban egy-egy tűz átlagosan 4,3 hektárnyi területet érintett, az utóbbi idők legnagyobb tűzesete Bugacon történt, ahol májusban több mint 1100 hektárnyi erdő égett le. A hat napon át tartó oltás az eddigi számítások szerint közel 70 millió forintba került, de a végleges összeg ennél magasabb is lehet.

A tüzek 99 százalékát emberi tevékenység okozza – mutat rá a közlemény, hozzátéve, hogy többnyire a gondatlanság áll a háttérben, de igen nagy számban vezethetők vissza szándékosságra, ilyen például a tarló és a nád égetése. Sok esetben pedig a felügyelet nélkül hagyott kerti hulladék égetéséből keletkezik nagy kiterjedésű tűz.

A közlemény ismerteti: új erdő létesítése, az erdőterület műszaki helyreállítása 6-12 évet is igénybe vehet, és hektáronként több millió forintos költséget jelent, egy idős erdő ökológiai szempontból történő regenerálódása pedig akár 50-100 évig is eltart.

A hatóságok hangsúlyozzák, hogy tűzgyújtási tilalom esetén az erdőkben – beleértve a kijelölt tűzrakó helyeket is –, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belül sem szabad tüzet rakni. 

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2