Az FM kezdeményezte az állatvédelmi törvényjavaslat visszavonását

Budapest – A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezte az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény módosítására beadott javaslat visszavonását átdolgozásra – közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a javaslat alkalmat ad a szándékos félremagyarázásra, és el szeretnénk kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok “hisztériakampányuk” céljaira használják, és ezzel megtévesszék a jó szándékú állatbarátokat.

A szaktárca hangsúlyozta, folytatják az elmúlt időszakban megkezdett egyeztetéseket az állatvédelmi civil szervezetekkel annak érdekében, hogy az állatvédelem területén további közös eredményeket érjenek el.

A kormány 2010 óta kiemelt kérdésként kezeli az állatvédelem ügyét, a kóbor állatok számának csökkentése, örökbefogadásának segítése mellett több szemléletformáló és figyelemfelhívó kezdeményezést tett – írja közleményében az FM.

A kormánypártok támogatásával, ellenzéki kritika mellett tárgyalta a Ház szerdán az állatvédelmi törvény módosítását.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára egy európai uniós irányelv átvételével indokolta a parlamenti vitában az álltavédelmi törvény módosítását. Emlékeztetett: még kötelezettségszegési eljárás is indult az ország ellen az átvétel elmulasztása miatt. A javaslat az állatkísérletekkel kapcsolatos szabályozást egységesíti az unióban, hogy az azok alkalmazásával előállított termékek minden tagállamban értékesíthetők legyenek.

A vitában minden ellenzéki felszólaló kritizálta az állatvédelmi törvény módosításáról szóló földművelésügyi minisztériumi előterjesztést. Leginkább az állatok elaltatásának megengedőbb szabályozását, az ebadót és azt kifogásolták, hogy a tárca nem egyeztetett előzetesen a civil szervezetekkel. Többen is a javaslat visszavonására szólítottak fel.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára zárszavában azt mondta: a törvényjavaslat olyan pontokat érint, amelyekben az Európai Bizottságnak vitája volt a kormánnyal.

Az állatvédelmi törvény módosítása viszont nem tekinthető lezártnak, a civil szervezetekkel zajlik az egyeztetés – jelezte.

– MTI –








hirdetés