Az évről évre újjászülető muzsika

Akt.:
Hangversennyel és kiállításmegnyitóval indult az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája
Hangversennyel és kiállításmegnyitóval indult az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Akik nemcsak hangszeres tudásukat fejlesztik, hanem zenekarban is próbára teszik magukat…

Budapesten indítja koncertturnéját Vásáry Tamás Kossuth-díjas karmester, akinek vezetésével az új tagokból álló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar megkezdte felkészülését Debrecenben.

Tizenöt mesterkurzuson

A 135 évvel ezelőtt született Bartók Béla dalaiból és szonátáiból rendezett koncerttel kezdődött meg július 15-én, pénteken este a tizenhatodik Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, ahol tizenöt mesterkurzuson képezhetik magukat a fiatal zenészek.
A nyári akadémián tizenkét ország csaknem kétszáz hallgatója kezdte meg a munkát, akik közül hetvennégyen nemcsak hangszeres tudásukat fejlesztik, hanem Vásáry Tamás irányításával a minden évben újjáalakuló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarban is próbára teszik magukat – tudatta a Naplóval Váradi Judit, a nyári akadémia művészeti igazgatója. Vásáry Tamás munkáját Bolyky Zoltán betanító karmester segíti, Kodály és Liszt darabjaival először július 23-án este lépnek fel a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpad jótékonysági hangversenyén, majd másnap a debreceni Kölcsey Központ nagytermében koncerteznek. A turnét a zenekar a Gyulai Várszínházban és Olaszországban, a lombardiai Erba városában zárja.

A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarban a nyári akadémia hallgatóin kívül zongorán közreműködik a mindössze tizenkilenc éves Berecz Mihály, akinek Kocsis Zoltán, Wagner Rita és Vásáry Tamás követi fejlődését.

Zene, mindenkinek

Minden olyan erőre szükségünk van, ami az embereket összeköti: a zene a legjobb módja annak, hogy a lelkünk találkozzon” – fogalmazott Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeit Karának dékánja az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának nyitókoncertje előtt. A zene gyönyörűségét a nyári akadémia ideje alatt tizenegy ingyenesen látogatható debreceni koncerttel teszik átélhetővé, július 15-től minden este komolyzenei koncertek színesítik a Zeneművészeit Kar Liszt termében Debrecen kulturális életét.

HBN


Zenészportrék új köntösben

Az akadémia ideje alatt Debrecenben látható Szigeti Tamás fotográfus Da Capo – Zenészek egykor és most című kiállítása, amely a művész 1978–1986 között készített zenészportréinak újraértelmezése: a képeken a régi negatívokat többek között Plácido Domingo, Szabadi Vilmos, Kincses Veronika vagy Szakcsi Lakatos Béla tartja a kezében. Az új fotók 2012–2014 között készültek, időutazásra hívva a nézőket és zenészeket egyaránt.


Az érzékek felélesztése – zeneiség a mozdulatokban

Az amszterdami zeneakadémia tanárának, Dezső Virágnak egyedülálló mesterkurzusán tanulhatnak az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának hallgatói július 22-ig Debrecenben – mutatott rá hétfői híradásában Váradi Judit.

A mozdulat zeneisége címmel tart hazánkban ritkaságnak számító képzést a modern mime, a tánc, az instant kompozíció és a zene világát ötvöző előadóművész, aki a nagy múltú Moving Academy for Performing Arts – MAPA Amsterdam – művészeti vezetője. Dezső Virág elsőként hirdette meg a debreceni nyári akadémián kurzusát a tizenkét országból érkezett kétszáz hallgatónak: külön hatnapos mesterkurzuson tanulhatnak az énekesek és a hangszeres zenészek, zeneszerzők, karmesternövendékek, sőt a művésztanárok is.

– Miután minden zenész nagyon komoly „audiotréninggel” rendelkezik, a képzés során megpróbálunk a testen keresztül, a testből adódóan új készségeket fejleszteni, feléleszteni az érzékeket. A zeneiséget keressük a mozdulatokban, a térben, a kollégákkal való kapcsolatban, egy olyan jelenlét kialakítása a cél, ami nem a fülekre összpontosít. Ez a nézőkkel és az aktuális repertoárral való kapcsolat minőségét is fejleszti: a színpadi előadóban olyan tudatosságot építünk, ami úgy erősíti az éppen játszott darab megszólaltatását, hogy a néző nem tudja levenni a szemét a művészről – fogalmazta meg a mesterkurzus célkitűzéseit Dezső Virág.

A tréning során számos gyakorlatot tanulnak a résztvevők a bizalom építésére, a zenésztársakban és önmagukban egyaránt, de fejlesztik a kifejezetten testi, fizikális érzékekre – ám nem a látásra és hallásra – épülő figyelmet, hogy odafordulás nélkül is tudják, mikor rezdül a másik, mikor indul el egy zenei vagy mozdulati mondat – ismertetik a közleményben.









hirdetés