Az Év Könyve szerzője lehet

Egri László
Egri László
Hajdúszoboszló – A fiatal, alig 25 éves, Hajdúszoboszlón élő és alkotó költő, Egri László Pennamorzsák című verseskötete jelölést kapott az Év Könyve 2013 – Legjobb verseskötet kategóriájában.

A fiatal szerző munkája fél évet követően is több jelentős olvasói sikerlista (Magyar Elektronikus Könyvtár, Publio) élén tanyázik. A költő mindemellett a Polikróm művészeti folyóirat alapító-főszerkesztőjeként és a Cédrus-díj alapító-kurátoraként aktív kultúraszervezői feladatokat is ellát.

Fiatal kora ellenére Egri László eddigi életéről, munkásságáról a tervek szerint rövidesen könyv is készülhet.

HBN