Az európaiság rendezőelv

Akt.:
A magyar zászló felállítása a visegrádi négyek találkozóján Lengyelországban. Állami jelképeink erkölcsi védelme kiemelten fontos
A magyar zászló felállítása a visegrádi négyek találkozóján Lengyelországban. Állami jelképeink erkölcsi védelme kiemelten fontos - © Fotó: AFP
Hajdúnánás – Van, hogy mexikói zászlóvá válik a magyar, de olyan is előfordul, hogy a földre ér.

Az európai viselkedéskultúra alapjai címmel tartott előadást Görög Ibolya protokoll-szaktanácsadó, író a napokban Hajdúnánáson, a Bocskai Filmszínházban. A szakma legkiválóbb szakértője, 1987-től a Parlamentben működő Miniszterelnöki Hivatal protokollosa. Pályafutása alatt rengeteg állam- és kormányfő, miniszter, nagykövet, diplomata látogatását szervezte meg, emellett irányította a kormány hivatalos rendezvényeit, összesen hét miniszterelnök protokollfőnöke volt.

Megjelenéseit országszerte nagy érdeklődés övezi, mert humoros, öniróniát nem nélkülöző előadásai által hamar elnyeri a nézők szimpátiáját – nem véletlenül, ő aztán tudja, hogyan működik a verbalitás. Praktikáiból ezúttal is hol mosolyogva, hol tele szájjal kacagva tanulhattunk, emellett bevezette hallgatóságát az európai viselkedés alapjaiba is.

Köszönni illik

A viselkedéskultúra a kultúrán belüli kommunikációs rendszer. Az európaiság pedig általános rendezőelv, sok száz éve épült be a köztudatba, az is tudja, aki nem alkalmazza – fogalmazott a szakértő.

– A viselkedéskultúrával azért érdemes törődni, mert aki azt nem tartja be, vesztes lesz. Sokszor mondják, hogy a fiatalok vétenek ellene. Emlékeznek Spock gyermeknevelési könyvére? És tudják, hogy a halálos ágyán elnézést kért érte? Nos, ebben a könyvben azt írja, hogy a gyermeket nem szabad fegyelmezni, hogy az egyénisége teljesedjen ki. Igen ám, de amikor ez a gyermek felnőttként belép az életbe, keresi a cselédséget maga körül… A felelős szülő épp azt adja át, hogy köszönj, ha valahová belépsz, vagyis viselkedj! Ettől az egyéniség nem sérül meg, de olyan konvencióhalmazt sajátít el a fiatal, aminek a végén befogadják őt. És akit befogadnak, azt emelik ki, az lehet sikeres, hiszen az életben mindenért meg kell küzdeni – hangsúlyozta Görög Ibolya.

Etikett és protokoll

– Az esküvői ceremóniának etikettje van, a lakodalomnak meg viselkedéskultúrája. Egy darabig… – magyarázta viccesen az előadó. Kitért a protokollra, amely a diplomácia elengedhetetlen eszköze, segítségével anélkül fogalmazhatóak meg a gondolatok, hogy bárki megbántódna.

– A protokoll az egész világon egyformán zajlik. Két dokumentum aláírása két államfő és két cégvezető között hasonlóan működik. Tétje van annak, mit hogyan csinál valaki, és az eltérés is jelent valamit: ha két ország nagykövete nem fog egymással kezet, akkor annak háborús üzenete is lehet. A protokoll egyik általános példája a zászlókihelyezés. (Sokfelé rosszul van kitéve az országban, sajnos.) Az előadó jobb oldalán kell lennie. A zászló nem érhet le a földre. Szalagátvágáskor gyakran előfordul, hogy nem fogják a két végét. Van, hogy mexikói zászlóvá válik a magyar, mert nem helyesen húzzák fel…

A tárgyalóasztalnál is vannak szabályok

Ki nyújt előre kezet találkozáskor? Az európai kultúrkörben a nő a „fölérendelt”, ő az, aki elsőként nyújtja a kezét – tudtuk meg Görög Ibolya protokoll-szaktanácsadótól.

– Ha mégis úgy alakul, hogy egy férfi ezt nem tudja, akkor se utasítsuk vissza a kézfogást, mert az sértés, viszont jelezhetjük a hibát úgy, hogy először lenézünk a kezére, majd a szemébe, s utána fogunk kezet. Amennyiben a férfi a házigazda, a fogadó fél, akkor ő kezdeményezi a kézfogást. Kézfogáskor a férfi mindig föláll – emelte ki.

Azt is megosztotta hajdúnánási közönségével, hogy állás­interjún, tárgyaláson akkor foglalunk helyet megfelelően, ha tárgyalóasztalnál ülünk, és könyöktől fenn van a kezünk, nem csak úgy mellette kuporgunk, de hátradőlni sem ildomos. Továbbá amikor berendeznek egy elnökségi asztalt, székközéptől székközépig meg kell lennie a 70 centiméternyi távolságnak, különben a felek úgy ülnek ott, mint kockacukor a dobozban.

Görbén nem lehet megnyerni

– A szemkontaktus ezerszer fontosabb! Aki nem néz rám, az nincs is ott. Ha többen vannak egy irodában, akkor nem fontos egy férfinak átesni minden bútoron, hogy kezet foghasson mindenkivel, elegendő a tekintet és a köszönés mint kapcsolatfelvétel – hangsúlyozta a szakértő. Hozzátette, húzzuk ki magunkat, mert görbén nem lehet megnyerni az élet harcait.

– Barak Beáta –