Az esztergomi Fidesz-frakció nem vesz részt a polgármester által összehívott egyeztetésen

Akt.:
Tatabánya, 2012. augusztus 23., csütörtök (MTI) – A Fidesz-frakció nem vesz részt azon a nyílt egyeztetetésen, amelyet a polgármester a város anyagi helyzetének rendezésére hívott össze csütörtökön öt órára – írta az esztergomi képviselő-testület kétharmados többségét adó csoport az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az MTI megbízható forrásból csütörtök délután úgy értesült, hogy a város számlavezető bankja levélben értesítette a polgármestert, addig nem vesz részt a tárgyalásokon, míg az önkormányzat nem hoz döntést az állami kamattámogatás igénybevételéről és az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak nyújtható segítség igénybevételéről.

Az ellenzéki képviselők közül az MTI-nek csak az LMP-s Batyikné Csőke Ágnest sikerült elérni, aki elmondta, hogy az MSZP-s és a Jobbikos képviselő szabadságon van, ő pedig egyedül nem látja értelmét a részvételnek, ezért távol marad az egyeztetéstől.

A Fidesz-frakció közleményében rámutatott, ők arra kérték a polgármestert, hogy csütörtökre rendkívüli ülést hívjon össze két napirendi ponttal, amely döntés esetén kedvezően befolyásolhatja a város helyzetét. Ennek elmulasztásával a polgármester véleményük szerint megsértette az önkormányzati törvényt, ezért a Fidesz-frakció a kormányhivatalhoz fordul jogorvoslatért.

A polgármester “egy olyan egyeztetést kezdeményezett, melynek során érdemi döntés nem születhet (…) Ezért a frakció nem kíván részt venni ezen a programon, mely kizárólag Tétényi Éva politikai ambícióit szolgálja” – írta a Fidesz-frakció.

A frakció közölte: Tétényi Éva polgármester önhatalmúlag indított adósságrendezési eljárást a város ellen, miközben az összes tartozásból még két százalék sem volt esedékes, és számos megoldás mutatkozott a probléma kiküszöbölésére.

A polgármester csütörtökre a város anyagi helyzetével kapcsolatos döntésekről nyilvános egyeztető tárgyalást hívott össze. A rendezvényre a képviselő-testület tagjain kívül meghívta a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalt, a várost finanszírozó bankok képviselőit, valamint a város civil és szakmai szervezeteinek vezetőit. Az itt elhangzott javaslatok alapján született döntések meghozatalára keddre hívott össze rendkívüli testületi ülést.

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a kormányhivatal nem vesz részt az egyeztetésen, mert ott nincs feladata. “Érvényes önkormányzati döntések képviselő-testületi ülésen születhetnek, azonban az aggályos, hogy a polgármester nem arra az időpontra és nem azokkal a napirendi pontokkal hív össze ülést, mint amit a kezdeményezők jogosan kértek” – fogalmazott a kormánymegbízott.

A polgármester sajtóreferense az MTI-vel közölte, öt óra után kívánnak reagálni a Fidesz-frakció közleményére, mert addig több tárgyalást folytatnak a pénzügyi helyzetben érintett szervezetekkel.

Korábban a képviselő-testület Esztergom 2012-es költségvetését 1,1 milliárd forintos hiánnyal fogadta el, amely abból származik, hogy az állam az esztergomi önkormányzattól inkasszóval leemeli az általa tavaly decemberben átvett intézmények működtetési költségét.

A polgármester a város gazdasági helyzetére való tekintettel felfüggesztette a képviselők tiszteletdíjának folyósítását, és közölte: az előrejelzések szerint szeptemberre kétmilliárd forint lesz a város hiánya, egyidejűleg az adósságrendezési eljárásban is ki kellene fizetni egymilliárd forintot, és az államnak is lesz egy 400 millió forintos inkasszója.

 

MTI