„Az én lelkiismeretem tiszta”

Szilágyi Gábor
Szilágyi Gábor - © Fotó: Derencsényi István
Hortobágy, Debrecen – Interjú Szilágyi Gáborral, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójával.

Orbán Viktor miniszterelnök nemrég a kormányülésen felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket, valamint az azokkal kapcsolatos körülményeket vizsgálja meg arra vonatkozóan, hogy történtek-e szabálytalanságok, jogsértések. Erről kérdeztük Szilágyi Gábort, a nemzeti park igazgatóját.

Nem túl gyakori, hogy maga a miniszterelnök rendeljen el Kehi-vizsgálatot több száz földhaszonbérleti szerződés törvényessége tekintetében. A hortobágyi szerződések esetében mégis ez történt. Ön nyugodt lelkiismerettel áll a vizsgálat elé?

Szilágyi Gábor: Igen, teljes mértékben nyugodt a lelkiismeretem.

Mekkora területet érintett az újkori földosztás a Hortobágyi Nemzeti Parkban, és hány százalék volt a kifogásolási arány?

Szilágyi Gábor: A „Földet a Gazdáknak Program” a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, vagyis az Észak-Alföldi Régió három megyéjében összesen több mint 65 ezer hektárt érintett. Ezt a hatalmas területet a Vidékfejlesztési Minisztérium jóváhagyásával 563 területi egységre, úgynevezett birtoktestre osztottuk fel, melyekre összesen 2 ezer 64 pályázatot adtak be, tehát majdnem négyszeres volt a túljelentkezés. A pályázók részéről az elmúlt két hónapban mindössze 26 panasz érkezett hozzánk, valamennyit érdemben megválaszoltuk. Számos megkeresés érkezett érvénytelen pályázatot benyújtó gazdálkodóktól, vagy olyanoktól, akik kevesebb területet nyertek, mint amennyit szerettek volna.

A cikk folytatását a Napló holnapi számában és a naplo.hu-n olvashatják.

HBN | Petneházi Attila








hirdetés