2012.06.11 14:29; Frissítve: 2012.06.11 14:29


Az eltűnt játékos nyomában

Baktalórántháza–Létavértes Baktalórántháza–Létavértes
írta Bodnár Tibor - Súlyos tévedés történt: csak a játékvezető szerint maradtak hatan a baktalórántháziak a pályán.

alt hiba beküldése

Tizennégy perccel a rendes játékidő letelte előtt véget ért a szombati Baktalórántháza–Létavértes (1–2-re álltak a felek) NB III-as mérkőzés, mert miután Nagy Ariel játékvezető kiállított három hazai játékost, plusz egy negyedik baktai futballista sérülés miatt lejött a pályáról, lefújta a mérkőzést. A gond „csak” az, hogy hét játékossal még folytatható a mérkőzés. A bíró szerint azonban a baktaiak hatan maradtak a pályán. Mindenki más szerint heten. Mi történt pontosan? – a baktalórántházi álláspontot Kozma Attila ismertette.

Megkérdőjelezett ítéletek

– Sajnos, újra bebizonyosodott, hogy a játékvezetésben nemcsak az anyagi, hanem a szakmai lehetőséget is szem előtt kellene tartani – taglalta a történteket Kozma Attila azok után, hogy még egyszer megtekintette a mérkőzés felvételét. – A Létavértes ellen a játékvezető szinte az egész mérkőzésen minden ítéletével a hazai pályán játszó Baktát sújtotta, néha még a vendégek is jót mosolyogtak, hogy milyen előnyöket élveznek. Hosszasan sorolhatnám ezeket az ítéleteket, a meg nem adott büntetőket és a jogatalan sárga lapokat. A spori osztályfőnök módjára járt-kelt a pályán, miközben azt hitte, hogy író-olvasó találkozón vesz részt. Már a negyvenedik percben érthetetlen volt játékosunk, Bodnár János kiállítása, hiszen a vendégek futballistája negyven métert sprintelt azért, hogy felöklelje a védőnket. Ezt követően elfelejtett megadni Till József lerántásáért egy jogos bümtetőt, majd következett az ominózus hatvanötödik perc. Ekkor Marics Gábor egyedül tört kapura, amikor a vendégvédő túlzott vehemenciával felrúgta. Mindenki egyemberként ugrott fel, hogy „spori, ez piros és tizi”. Természetesen csapatkapitányunk, Illés László is megfogalmazta véleményét, hogy ezért büntető jár, mire a játékvezető kiállította a „nagy öreget”, és Maricsnak műesésért sárga lapot, majd pirosat mutatott fel.

Sajnálatos, hogy ugyanennél a szituációnál még Szenes István is sárga lapos figyelemzetetésben részesült. Felháborító, hogy a jogos büntető és vendégkiállítás helyett a mi létszámunk fogyatkozott meg immár három fővel. Ezt követően az első félidő közepétől turbánban játszó Marics Tibor megsérült, nem tudta folytatni a játékot, és mikor elhagyta a pályát, a bíró az asszisztensével történt konzultációja után lefújta a találkozót, arra hivatkozva, hogy a hazai csapat létszáma nem éri el a minimum hét játékost. Sajnos, a játékvezető ezzel a döntésével óriásit hibázott, hiszen a kapus és még hat mezőnyjátékos volt a pályán közülünk, tehát erre hivatkozva nem lehetett volna lefújni a mérkőzést. Azt meg kell jegyeznem, Nagy Ariel akármilyen botrányosan is vezette a mérkőzést, minden gond és probléma nélkül tudta elhagyni a játékteret. Érdekes, a jegyzőkönyben leírt jelentés, melyben úgy fogalmaz: „egy hazai játékos eltünt”, szerinte ezért voltunk kevesebben. Nagyon bízom abban, hogy a nyomozóhatóságnak sikerül a játékcvezető által eltűntnek nyilvánított játékos előkerítése, ha máshol nem, a csellengők között… Bosszantó, hogy a sok jogtalan sárga lap miatt újra büntetést vagyunk kénytelenek fizetni, a játékvezető pedig mint, aki jól végezte dolgát, várja a következő heti küldését, amelyet nem ajándékba fog teljesíteni.

Tudják, mire számíthatnak

Az igazsághoz tartozik, hogy két hete a Baktalórántháza–Cigánd (3–4) mérkőzés befejezése sem volt problémamentes, a szövetség pénzbüntetéssel és sportvezetők eltiltásával szankcionálta a történteket. Nem lehet, hogy a baktaiak olykor túllőnek a célon?

– Az utóbbi időben rásütötték csapatunkra, hogy fegyelmezetlenek vagyunk, viszont ezt teljes mértékben vissza kell utasítanom – válaszolta Kozma Attila. – Aki jártas a labdarúgóközegben, az már akkor tudja, hogy milyen játékvezetői felfogással találkozhat, ha ránéz a küldésre. Sokan előítéletekkel rendelkeznek bizonyos csapatokkal és játékosokkal szemben, viszont tudomásul kellene venniük az így ténykedőknek, hogy amennyiben ez a néhány futballt segítő mecénás eltűnik a pályák környékéről, valószínlűleg rájuk, megélhetési játékvezető kre sem lesz már szükség.

Ellentmondás van a jelentések között

Csende Sándor, az NB III. Tisza-csoport versenybizottságának elnöke az üggyel kapcsolatosan elmondta, hogy megérkeztek a szövetséghez a játékvezetői, a játékvezető- és a szövetségi ellenőri jelentések, amelyek ellentmondásokat tartalmaznak. Lefordítva: az ellenőrök szerint nem hat, hanem hét baktai játékos volt a pályán a lefújás pillanatában. Ráadásul Nagy Ariel elkövette azt a hibát, hogy a döntés meghozatala előtt nem konzultált a jelen lévő szövetségi emberekkel. A jelentések alapján egyértelműnek tűnik, hogy súlyos hiba (régi nevén műhiba) történt, ami újrajátszást vonna maga után. Bonyolítja a helyzetet, hogy a hétvégén befejeződik a bajnokság, a versenyszabályzat szerint az utolsó forduló után már nem lehet halasztott meccset rendezni. Ezért várhatóan olyan döntés születik majd, amelyet elfogadnak a felek, és a szövetségnek valamint a csapatoknak sem okoz anyagi valamint erkölcsi kárt.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2