Az első magyar csapat a legmagasabb vulkánon

Egy négyfős magyar csapatnak sikerült elérnie a Föld legmagasabb vulkánjának főcsúcsát – számolt be a Földgömb magazin csütörtökön. A 6893 méter magas Ojos del Salado tűzhányó meghódítására heteket kellett várni a hóviharok miatt.

A csaknem hétezer méter magas chilei vulkán főcsúcsát február 4-én érte el a Nagy Balázs, Nemerkényi Zsombor, Bakai Ferenc és Garamszegi Tamás. Ezzel ők az első magyar csapat, akiknek sikerült meghódítaniuk a Föld legmagasabb vulkánját. A közlemény szerint a hegy megközelítése és megmászása sem egyszerű feladat, ráadásul a tűzhányó földrajzi adatairól is csak keveset lehet tudni. A csapat 5200 méteres magasságig tudott autóval feljutni, ahonnét erős szélben és nagy hidegben folytatták útjukat a kőtörmelékes, salakos, havas és sziklás terepen.

A legmagasabb régiót két hétig nem lehetett elérni a komoly hóviharok miatt, de a legmagasabb kráter szegélyén lévő sziklás főcsúcsnál is mínusz 40 fokos hőérzetük volt a sportolóknak a viharos szél miatt.

Az Ojos del Salado egyébként Chile és Argentína határán található. A vulkán extrém száraz környezetben, hegyi sivatagok fölött magasodik. Összefüggő jégborítása nincs, csak kisebb jégfoltjai, ugyanis a térségben az évi csapadék mennyisége nem éri el a 100 millimétert, a párolgás értéke viszont ennél lényegesen magasabb. A hegy lábánál sós tavak, só- és kősivatagok húzódnak, a legközelebbi, megbízható ivóvíznyerő hely pedig 250 km távolságban található – áll a közleményben.








hirdetés