Az elragadó bajnoknő néha nem ismer magára

Hosszú Katinka
Hosszú Katinka - © Fotó: Facebook/Pitrolffy Zoltán
Debrecen – A világjáró Hosszú Katinka „fitneszversenyzősre” gyúrta magát, és szereti, ha fotózzák.

Nem csak eredményeivel, kisugárzásával is magával ragadja az embert Hosszú Katinka. A világbajnok úszónő természetes bájával hódít, és az sem zökkenti ki nyugalmából, hogy mindenki tőle kér interjút, angyali türelemmel válaszol valamennyi kérdésre. Természetesen a Napló is „beállt a sorba”, de most elsősorban nem a részidőkről, a fordulókról és a csapásszámokról faggatta Katkát.

Az elmúlt időszakban megváltozott a felkészülésed, a szokásosnál sokkal több versenyen állsz rajtkőre, mint korábban. Igazi világjáró lett belőled.

Hosszú Katinka: – Volt olyan hónap, amikor minden hétvégén versenyeztem, ha jól emlékszem, februárban minden héten más országban voltunk. Ebben az a legnehezebb feladat, hogy jó előre meg kell tervezni az egészet, például már most pontosan tudjuk, hogy jövőre mikor, hova megyünk. Bár fárasztó, nagyon élvezem, mert imádok versenyezni.

Sokan azt vallják, az élversenyzésben a rengeteg utazás a legrosszabb. Számodra mennyire megterhelő a sok repülés?

Hosszú Katinka: – Mivel napi nyolc órát edzem, ráadásul a versenyeken nem egy-két, hanem több, általában tíz versenyszámban indulok, így számomra amikor felülhetek a repülőre, az a pihenés időszaka. Bármilyen hosszú a repülőút, azt végig tudom aludni. Ez az a hely és idő, amikor senki sem zavar.

A versenyhétvégéken belefér a programba egy-egy városnézés?

Hosszú Katinka: – Attól függ, mikor lesz a következő versenyem, vagy edzőtáborom. Szeretünk városonként legalább egy nevezetességet megnézni, de sokszor még ezt is nehéz összehozni, mert nem fér bele a programba.

Az elmúlt évhez hasonlóan ismét Debrecenben edzőtáborozol, az országos bajnokság után tovább folytatod a munkát a cívisvárosban. Milyen benyomásaid vannak Debrecenről?

Hosszú Katinka: – Nagyon szeretek itt készülni. A barcelonai világbajnokság előtt is itt készültünk, több mint három hétig voltam akkor Debrecenben. Azért tértünk vissza, mert nagyon jók a feltételek és szép, nyugodt a város. Olyan hotelben lakunk, ahonnan csupán pár lépésre van a tornaterem, s a Debreceni Sportuszoda is remek helyszín, ráadásul remek emlékeim vannak: háromszor lettem itt Európa-bajnok. Mindez jó és rendkívül motiváló a számomra. Nagyon szeretek Debrecenben edzeni, senki nem zavar, minden adott a jó felkészüléshez.

A Facebook oldaladra posztolt képeidből kiderült, rendkívüli módon megizmosodtál, már-már egy fitneszversenyen is bátran pódiumra állhatnál.

Hosszú Katinka: – Megmondom őszintén, a kondiedzések nem tartoznak a kedvenceim közé, viszont muszáj csinálnom. Sokat erősítünk, hetente ötször három órát dolgozom a konditeremben. Minden izomcsoportot megpróbálunk erősíteni, természetesen főleg az úszáshoz szükséges izmokra próbálunk nagyobb hangsúlyt fektetni.

Csakis akkor lehet könnyebb ez a munka, ha az edződ is veled együtt végzi a gyakorlatokat. Shane, aki a trénered és a férjed is egyben, melletted van ezekben a nehéz órákban?

Hosszú Katinka: – Az a jó az egészben, hogy a szárazföldi edzéseket mindig együtt csináljuk.

Korábban ő is versenyszerűen úszott, a felkészítésed során nem ugrik a vízbe?

Hosszú Katinka: – Nem lehet, mert edzés közben időt, technikát javít, illetve diktálja a feladatokat. Elmondása szerint már nagyon átment edzősködésbe, nem is szeretne úszni.

Egyre több újságban láthatunk rólad fotósorozatokat, a képekről jól kivehető, hogy most már teljesen fesztelenül pózolsz a kamerák előtt. Minek köszönhető, hogy ennyire felszabadulttá váltál a fotózásokon?

Hosszú Katinka: – Igazából mindig is szerettem a fotózásokat. Azért volt nehezebb az elején, mert korábban még nem csináltam, és nem tudtam hogyan kell. Amúgy ebben a tekintetben is nagyon „sportoló” vagyok, mert ha akad egy olyan feladat, amit nem tudok megcsinálni, azt addig gyakorlom, míg nem megy. Egyszer volt olyan fotózásom, ahol nagyon sütött a nap, és egyszerűen nem bírtam rendesen kinyitni az amúgy nagyon érzékeny szemem. Mindig ráncosodott a homlokom, nem volt eléggé kinyitva a szemem, sokszor újra kellett próbálni. Mondtam a fotósnak, hogy várjon, hazamegyek, kiállok a napra és megpróbálom megcsinálni. Ezután a stáb azon röhögött, hogy a lányok általában azt mondják, ezt nem tudják megoldani, én meg haza akartam menni gyakorolni.

Van kedvenc környezeted, esetleg ruházatod, stílusod, amiben különösen szereted, ha fotóznak?

Hosszú Katinka: – A divatos, úgynevezett high fashion stílust nagyon kedvelem. Amikor ránézek egy-egy ilyen képre, mindig elcsodálkozom, alig ismerek magamra.

HBN-BN



Sporthírek






hirdetés