Az elnök hívó szava kevés az üzletembernek

Debrecen – A jármű-összeszerelés az ázsiai vagy a kelet-európai bérek mellett tud versenyképes lenni.

Donald Trump elnöki kampányának egyik lényegi eleme volt a jelenleg külföldön, így például Magyarországon „fialó” amerikai tőke otthoni szolgálatba állítása, és ehhez kapcsolódóan bizonyos adóterhek csökkentése. A Naplónak nyilatkozó vezető hazai közgazdászok és az egyik amerikai tulajdonú, debreceni nagyvállalat topmenedzsere egyetértenek abban, hogy a globalizáció folyamatát lehet és kell is szabályozni, de nem úgy, hogy erőből szembe megyünk vele. Inotai András szerint Trump bejelentése színtiszta populizmus, Bod Péter Ákos arra emlékeztetett, hogy évekkel korábban ugyanez az elképzelés a francia elnöknek sem jött be, Ábrahám László szerint pedig mindent ott kell gyártani, ahol leginkább megéri.

A témáról részletesen a szombati Naplóban olvashatnak.

HBN-PA








hirdetés