Az elmúlt 24 óra számokban – Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből

Az elmúlt 24 óra számokban – Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből
Debrecen – Szabálysértés elkövetése és elfogatóparancs alapján vettek őrizetbe egy-egy férfit a debreceni rendőrök.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 29 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

A rendőrök 2014. július 12-én 19 óra 15 perc körüli időben, Debrecenben a Széchenyi utcán megállítottak egy személygépkocsit és igazoltatták a járművezetőt. A járőrök ellenőrizték a 28 éves férfi adatait és megállapították, hogy a Karcagi Rendőrkapitányság korábban eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a karcagi lakost járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt – a gyorsított bíróság elé állítás érdekében – előállították a rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően őrizetbe vették.

A rendőrök 2014. július 13-án 0 óra 20 perckor Debrecenben, a Wesselényi utcán igazoltattak egy férfit. A körzeti megbízottak az intézkedés során megállapították, hogy a helyi lakost a Debreceni Járásbíróság körözi. Az egyenruhások a 42 éves B. Ferencet elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –