Életstílus

2016.10.04. 16:27

Három éve alkoholista, pedig nem szeretne inni: egy 24 éves lány megrendítő vallomása

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kendőzetlen őszinteséggel vall a 24 éves fiatal magyar lány arról, hogyan kerítette hatalmába az alkohol. Három éve folytat ádáz harcot a józanságért, amely lelkileg és fizikailag is kimerítette. Történetét azért osztotta meg, hogy segíthessen a hasonló problémával küzdőknek. Nemrég indított blogján hét pontban foglalja össze, hogyan tette tönkre az életét az alkoholizmus.

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kendőzetlen őszinteséggel vall a 24 éves fiatal magyar lány arról, hogyan kerítette hatalmába az alkohol. Három éve folytat ádáz harcot a józanságért, amely lelkileg és fizikailag is kimerítette. Történetét azért osztotta meg, hogy segíthessen a hasonló problémával küzdőknek. Nemrég indított blogján hét pontban foglalja össze, hogyan tette tönkre az életét az alkoholizmus.

A blogger legszimpatikusabb húzása, hogy nem csak mindennapi gyötrődéseit, de azok ellenszerét is feltálalja az egyes pontokban, mintegy támaszul önmagának és sorstársainak.

Rájöttem, hogy nagyon fontos lenne megírnom ezt a listát, majd jó alaposan végig is nézni rajta.

1. Befordult

Ahogy a legtöbb alkoholproblémával küzdő ember, ő is egyre kevesebbszer mutatkozik társaságban. Bár igyekszik rávenni magát, sokszor mégsem sikerül. A dolgot külön nehezíti, hogy a barátainak nem mesélt a gondjairól. Ha otthon marad, akkor viszont legtöbbször az lesz a vége, hogy a pohárhoz nyúl.

2. Lustább lett

Mint általában a fiatalok, ő is szeret időnként sokáig aludni, de ezt ma már egészségtelen szinten űzi. A mindennapi alkoholizálás fáradtságot, erőtlenséget okoz. Az utóbbi időben ezen is próbál változtatni, esténként sétálni indul.

3. Meghízott

Bár hellyel-közzel odafigyel az egészséges étkezésre, és próbál minél többet mozogni, mindez nem sokat ér, mivel az alkohol hízlal.

4. Gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy párkapcsolatot alakítson ki

"Őszintén, ki viselné ezt el?" Érthető módon nem szeretne kapcsolatba kezdeni, amíg labilis az élete.

5. Egészségügyi következmények

Folyamatos gyomorbántalmak, hasmenés, kimerültség, romló látás, depresszió. Mindennapi küzdelmet jelentenek három évnyi folyamatos italozás után.

6 . Nehezebb koncentrálni

Bár az eredményein egyelőre nem kimutatható, munkája során sokszor meglehetősen nagy problémát okoz. Ahogy ő fogalmaz, arról nincs szó, hogy "elitta volna az agyát", de hosszú távon semmi jót nem lehet remélni.

7. Anyagi gondok

És itt az utolsó, nyilvánvaló következmény. Hogy elejét vegye a dolognak, elkezdte írni, melyik nap mire költ pontosan. Végzett egy gyors fejszámolást is, ami egészen megdöbbentő:

"Általában borokat szoktam venni. A kisboltban az albérletem közelében 7-800 forint, attól függ, éppen melyik van. Számoljunk 700-al. Fröccsnek szoktam inni, tehát még kell vennem ásványvizet is. Mondjuk, hogy 70 ft/ásványvíz. Számoljunk úgy, hogy minden nap iszom: 7x700=4900 forint a borra és 7x70=490 forint a vízre egy héten. Ez ugye 5390 forint heti szinten. Egy hónapban ez 21 560 forint, egy évben 258 720 forint. Übergáz."


Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mindenki tudja, hogy az alkohol árt az egészségnek. Habár erre nem gondolunk, amikor megiszunk egy pohár italt a barátainkkal vagy a rokonainkkal. Megmutatjuk, mi történik a szervezetében, ha teljes mértékben lemond az italról.


Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem minden részeg alkoholista, és sok alkoholista sohasem részeg.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!