Az élet az utolsó percéig értékes

Az élet az utolsó percéig értékes
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – Amikor fény derül a daganatos betegségre, az a legtöbb esetben sokként éri az illetőt, a környezetét. Ennek feldolgozásában, a kezelések okozta nehézségek áthidalásában segíthet a pszichiáter. Dr. Mailáth Mónika, a Debreceni Egyetem Onkológiai Tanszékének pszichiátere válaszolt kérdéseinkre. Egyebek között elmondta a véleményét arról, amikor a beteg a kézhez kapott diagnózis után az alternatív gyógyászat felé fordul, továbbá beszélt a pszichoterápia hatékonyságáról is.

Szinte nincs olyan család ma Magyarországon, amelyet valami módon ne érintenének a daganatos megbetegedések. Mi a pszi­cho­onkológia feladata, hogyan lehet a betegséggel együtt járó veszteségeket feldolgozni? Dr. Mailáth Mónika, a Debreceni Egyetem Onkológiai Tanszékének pszichiátere válaszolt kérdéseinkre.

„Az emlődaganat kezdeti stádiumban, szemben sok más betegséggel, általában semmilyen tünetet nem okoz. Ez azt jelenti, hogy felfedezését követően egy magát egészségesnek gondoló embernek egyrészt szembesülnie kell azzal, hogy milyen potenciális veszély van a szervezetében, másrészt pedig el kell fogadnia a kezelést, és annak következményeit. Mindennek a lelki feldolgozása, illetve a betegség végigkövetése a mi, vagyis a pszichoonkológusok feladatai közé tartozik.” A betegség kialakulása kapcsán mit lát a legmarkánsabb veszélyeztető tényezőnek?

Mailáth Mónika: Azt, hogy az emberek nem járnak rendszeres szűrésre, és nem ismerik, nem alkalmazzák az önvizsgálatot. Van egy egyesületünk, amelynek az a célja, hogy a prevenciót erősítse, hiszen a daganatstatisztikában, különösen az emlőrák tekintetében sajnos világelsők között vagyunk. A szűrés 45 éves kortól van, miközben a betegség a harmincéves korosztályt sem kíméli, és két vizsgálat közötti idő alatt is jelentkezhetnek a tünetek. De a rizikófaktorok közt ott a stressz is. Ezt, továbbá a következményes szorongásos és hangulati zavarokat sem tudjuk többnyire jól menedzselni, néha még a felismerése sem könnyű. Pedig ezek is szerepet játszanak a betegség lefolyásában.

Mikor kapcsolódik be a kezelésbe a pszichoonkológus?

Mailáth Mónika: Rögtön a kezdetekkor, hiszen amikor az orvos közli a beteggel a diagnózist, az a legtöbb embernél azonnal betegségtudatot is okoz. Ez jó néhány lelki reakciót vált ki: kétségbeesést, értetlenséget és haragot, amit nem tud hová vetíteni. Egyik napról a másikra fel kell adnia az addigi életét, bekerül az egészségügy lassan forgó kerekei közé. Fontos, hogy felkészülten, tudatosan kezdje el a kezelést, tisztában le­gyen vele mindenkor, mi miért történik vele, különben akarata ellenére vonszolódik majd végig ezen a folyamaton.

Van-e kutatás, amely igazolja, hogy a pszichoterápia elősegíti a gyógyulást?

Mailáth Mónika: Magyarországon éppen most zajlik egy olyan pszicho-immunológiai kutatás, amelynek Debrecenben is van vizsgálati ága. A kutatás a vérből vett paraméterek alapján igyekszik meghatározni, hogy pszichoterápia mellett, illetve enélkül, ugyanazon a kemoterápiás protokollal hogyan alakul a beteg immunitása. A cél, hogy tudományos alapelvek szerinti vizsgálattal tudjuk a pszichoterápia hatékonyságát igazolni, a betegek felé is. Már az előzetes eredmények is alátámasztani látszanak a feltételezést: szignifikáns különbség van a két csoport között, a pszichoterápiát igénybe vevők „javára”.

A kézhez kapott diagnózis után, sokan alternatív terápiák felé fordulnak. Mi erről a véleménye?

Mailáth Mónika: A munkám során úgy érzékeltem, a legtöbb onkológus nem szereti az alternatív terápiákat, mivel sok esetben a bizonyítottan hatékony terápiáktól elfordítja a betegeket, olyan elvek alapján, amelyek tudományosan nem megalapozottak. Ma már egy iparág épült arra, hogy a kétségbeesett és mindenre elszánt daganatos betegekből minél több pénzt kisajtoljon. Elképesztő összegekért árulnak készítményeket, amelyeknek nincs hivatalos hatásvizsgálata, nem ismert az összetételük. Egyes alternatív terápiás szerekről például tudjuk, hogy akadályozhatják a kemoterápiás gyógyszerek hasznosulását is. Ilyen aggályok miatt az orvostársadalom fenntartással áll az alternatív terápiákhoz, és ebben sajnos „áldozatul eshetnek” azok a szerek is, amelyek hasznosak lehetnek, például a beteg általános erőnlétének fenntartásában.


mm

Dr. Mailáth Mónika | Fotó: Molnár Péter


Vannak, akik szellemi vezetőkhöz, jósokhoz fordulnak.

Mailáth Mónika: Azt gondolom, tisztelni kell a betegek megküzdési mechanizmusait, ahogyan a hitét, személyes meggyőződéseit is. Ha úgy hiszi, egy ilyen személy segíti, akkor elfogadom, hiszen ez az ő élete. Egy kivétel van, ha azt tapasztalom, hogy az adott személy ellene dolgozik a beteg reális gyógyulási esélyének. Például, ha egy áttételekkel jelentkező fiatal nőt biztatnak arra, hogy vállaljon gyermeket, mert a várandósság meggyógyítja. A betegnek joga van tudni, a tudományos kutatások alapján mennyivel rontja életben maradási esélyeit egy terhesség azonnali vállalása. Mint ahogy azt is, hogy a daganatellenes kezelések, a műtét, esetleg kemo- vagy sugárterápia, hormongátló kezelés után mennyivel jobb esélye lenne arra, hogy gyermeket vállaljon és fel is tudja nevelni.

A családot is „kezelik”?

Mailáth Mónika: Ha csak a betegnek nincs ellenvetése, szinte minden esetben kapcsolatba kerülünk a hozzátartozókkal. Minden történet egyedi. Az például, hogy mit és mikor mondjon el az érintett a betegségéről három különböző életkorú gyerekének, csak akkor válaszolható meg, ha jól ismerjük a család tagjait.

A daganatos betegek egy jelentős hányada, minden törekvés ellenére meghal. Hogyan tudják ezt az utolsó fázist elfogadhatóvá tenni a beteg számára?

Mailáth Mónika: Elérhetőnek kell lenni. Fizikálisan is – személyesen, telefonon – és lelki értelemben is. Erre az időszakra a beteggel van egy kapcsolatunk, és ilyenkor az működik, amit eddig kiépítettünk, együtt. Ez a biztonság­érzet alapja. Sokan ilyenkor már nem nagy beszélgetéseket szeretnének, hanem békét, nyugalmat, és biztonságot abban, hogy ha jön valami váratlan dolog, tünet – mint a légszomj, a fájdalom, amitől félünk – fognak tudni neki segíteni. Hogy meg tudja őrizni a méltóságát, és nem marad magára a félelmeivel vagy más érzéseivel. Ha a gyógyszeres és egyéb terápiák már nem célozhatják a gyógyulást, akkor is éreznie kell a páciensünknek, hogy egy pillanatra sem engedtük el a kezét. Ezt az időszakot gyakran csendes visszavonultság jellemzi, amiben a betegnek a családtagjaira, szeretteire van a legnagyobb szüksége, és sokkal inkább jelenlétre, elérhetőségre, mint nagy aktivitásokra. A pszichoonkológus jellemzően ilyenkor a családdal tart intenzív kapcsolatot, akiknek fel kell készülniük a veszteségre. Az élet az utolsó percéig értékes, és a minél jobb életminőség megőrzésére kell törekednünk; a fájdalommentességre, a szenvedések enyhítésére, a beteg kéréseinek figyelembe vételére. Ez azon múlik, hogy a betegséget megelőzően milyen volt a kapcsolat. Nem lehet sematizálni, de ha egy családban nem volt megfelelő a kommunikáció, a munkamegosztás, a hierarchikus viszonyok miatt szenvedtek a benne élők, akkor általában felemészti a párt – felelte a pszichiáter arra, hogy a párkapcsolatok mennyire „ellenállóak” a betegséggel szemben. Hozzátette: a kezdeti krízis után vannak, akik újraépítkeznek és jobbat csinálnak, mint ami volt.

– Szöőr Beáta –








hirdetés