Helyi közélet

2014.03.13. 11:30

Heuréka, kiáltotta, de ráment a hallása

Debrecen - A vádlottak három kortársukat bántalmazták a Déri téren, majd elfutottak.

Debrecen - A vádlottak három kortársukat bántalmazták a Déri téren, majd elfutottak.

A perbeszédek szerdai elhangzását követően jövő kedden hirdet határozatot a Debreceni Ítélőtábla annak a fiatalembernek a büntetőügyében, aki társával közösen bántalmazott fiatalokat a debreceni Déri téren. A balhé során egy sértett koponyaalapi törést, agyzúzódást szenvedett. B. Józsefet első fokon testi sértés bűntettében és garázdaság vétségében marasztalta el a Debreceni Törvényszék és 2 év 10 hónap börtönbüntetéssel sújtotta.

A betonba verte

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint B. József (22) és V. József Richárd (21) baráti társasággal borozgattak a Déri téren 2010 májusában, az éjjeli órákban. A sértettek (három tizenéves) a hajnali órákban hazafelé bicikliztek egy belvárosi szórakozóhelyről, amikor a Déri téren egyik azt kiáltotta: „heuréka”. A vádlottak ezt sértésként értékelték, a fiúk elé kerültek és megállították őket. A biciklisek megpróbálták elkerülni a szóváltást, de B. József előbb L. Á.-t, majd társával együtt L. A.-t ütötte meg. A harmadik fiúnak is „behúzott”, amitől Cs. R. elesett és olyan súlyosan beütötte a fejét a szervizút betonjába, hogy eszméletét vesztette. A vádlottak ezek után elfutottak.

Cs. R. életveszélyes sérülést, koponyaalapi törést, agyzúzódást szenvedett, kórházba szállították. Így sem épült fel teljesen, a hallása a bal oldalán sosem lesz teljes.

V. József Richárdot a Debreceni Törvényszék bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette, annak kísérlete, valamint garázdaság vétsége miatt 1 év 4 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogháza büntetésre ítélte tavaly ősszel.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában