Az elektromos hajtásé a jövő

Akt.:
Az elektromos hajtásé a jövő
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – Az elektromos járművek fejlesztésével a környezet védeleméért is teszünk.

– Az Európai Unió összes energiafelhasználásának a 32 százalékát teszi ki jelenleg a közlekedés. Ugyanakkor a klímaváltozást kiváltó, üvegházhatást okozó gázok 55 százaléka szintén így keletkezik. Ez hosszú távon fenntarthatatlan – jelentette ki Vígh Zoltán, az ágazatban érintett szereplőket összefogó Jedlik Ányos Klaszter közkapcsolati vezetője az E-mobilitás Infónap nevű konferencián. Kiemelte: ezen a helyzeten elsősorban az elektromos hajtású járművek elterjesztésével lehetne gyorsan változtatni.

Új ipari forradalom

Elmondta: az elektromos hajtással foglalkozó új iparágat szokatlan módon nem a gazdaság hozta létre, hanem a politika és a társadalmi igény generálta azzal, hogy sokan felismerték a klímaváltozás veszélyét. Hozzátette: a 22 uniós tagállam ezért 2009-ben úgy döntött, hogy csökkenteni kell az ilyen káros gázok kibocsátását, és növelni szükséges a megújuló energia felhasználását. Közben elindult egy nem várt új ipari forradalom, amely a digitalizáción alapul. Az egyre okosabbá váló járművek energia igényének kielégítésére olyan kutatások indultak el, melyek célja az energiatárolás problémájának megoldása, végső soron az elektromos hajtás elterjedése.

– A járművekben egyre több az intelligens funkció, kapcsolódnak az internethez, rengeteg olyan informatikai megoldást építenek be, amelyek célja egyrészt a biztonság növelése, másrészt a szórakoztatás – foglalta össze a fejlesztési irányokat Vígh Zoltán.

A magyar iparnak is jó lehet

Arról is beszélt, hogy Magyarország jelentős autógyártó hatalomnak számít, a GDP-nk csaknem 10, exportunk 15 százalékát autógyárak adják. Ezért a kormány arra törekszik, hogy az autógyárak hazai beszállítói is bekapcsolódhassanak az elektromos meghajtásra való átállásba – fogalmazott Vígh Zoltán.

Vámosi Gábor, a Lenerg Energiaügynökség Mérnöki és Tanácsadó Nonprofit Kft. igazgatója előadásában úgy fogalmazott, hogy a környezetbarát elektromos autók elterjedésének egyik fontos feltétele az elektromos töltőhálózat széles körű kiépítése. Szerinte ez tisztán üzleti alapon – a jelenlegi feltételek mellett – azonban nem valósulhat meg. Szerinte ehhez mindenképpen állami hozzájárulás szükséges.

A szakember arról is beszámolt, hogy az Európai Unió elvárása, hogy 2050-re a teljes tömegközlekedés elektromos vagy valamilyen más alternatív hajtásra térjen át. Ezen tervek megvalósulása esetén lényegesen csökkenhet a településeken a zaj és a levegőszennyezés – érvelt a szakember.
Dr. Barcsa Lajos alpolgármester szerint az önkormányzati tulajdonú Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) az élen jár a modern eszközök bevezetésében. Járműveikbe például GPS-jeladókat szereltek, melyek jóvoltából a megállókban az utasok pontosan követhetik, hogy mikor jön például a következő villamos. Az önkormányzati vezető elképzelhetőnek tartotta, hogy az Inter Tan-Kerrel kötött, jelenleg érvényes buszbérleti szerződés lejárta után, 2021-ben elektromos buszokat vásárolnak a helyi közösségi közlekedés számára. Indoklása szerint addigra ezeknek az ára valószínűleg jelentősen csökken, a velük megtehető kilométerek mennyisége viszont növekszik. Arról is beszélt, hogy valószínűleg már jövőre, de legkésőbb két év múlva mobiltelefonnal fogunk fizetni a DKV-jegyekért, bérletekért.

Csupán egyetlen „áramkút”

Dr. Barcsa Lajos úgy fogalmazott, hogy Debrecenben jelenleg ugyan még csak egy elektromos töltőállomás működik (a nagyerdei mélygarázsban), de a jövőben több ilyenre lesz szükség. A főpályaudvar projekt keretében egy parkolóház is épül majd, ahol például lesznek ilyenek – ígérte.
Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy Debrecen vezetése minden, az elektromos járműhajtás kiterjesztésére, fejlesztésére vonatkozó kezdeményezésre, kísérletre nyitott. A város mérete ideális ilyenekre, és támogatják az ezekkel foglalkozó vállalkozásokat – tette hozzá.

HBN–Orosz Csaba


Gyorsuló “zöldülés”

Magyarországon jelenleg most még mindössze 700 olyan tisztán elektromos vagy hibrid járművet tartanak nyilván, amelyek nem, vagy csak minimális mértékben szennyezik a környezetet, így jogosultak az úgynevezett zöld rendszámra. Ezen autók száma azonban gyorsan növekszik. Szakértők szerint év végén akár már 2 ezer is futhat belőlük. Egy debreceni önkormányzati rendelet értelmében az ilyen járművek ingyen parkolhatnak a város területén.


Hidrogénnel is lehetne

Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter közkapcsolati vezetője szerint a nagy autóbuszgyártó cégek az elmúlt években olyan saját hidrogéncella-rendszereket fejlesztettek ki, amelyek egy kémiai folyamat során elektromos energiát állítanak elő a hidrogénből. Az ezzel hajtott járművek kiválthatják a dízel üzemanyagot, mivel jóval nagyobb távolságokat lehet egy tankolással megtenni. A technológia további fejlesztésébe akár a Debreceni Egyetem is bekapcsolódhatna, itt ugyanis komoly hagyománya van az elektromos hajtásláncok, autók (kukásautó) fejlesztésének – vélte a szakember. Vígh Zoltán azt is elárulta, hogy mivel a nagy nyomású földgáz biztonságos közúti szállítása már megoldott, kis átalakítással a hidrogént is lehet majd ilyen módon továbbítani. A gáztöltőállomásokon csak egy új fogadó tartályra és kompresszorra lesz szükség.









hirdetés