Az élcsoportba készül a Tiszalúc

A Tiszalúc együttese az ősszel rajtoló küzdelmeknek is úgy indult neki, hogy megcélozza az élcsoportos helyek egyikét a labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjában.

Sokan a feljutás első számú esélyeseiként tartják őket számon. Vajon erre törekednek-e? – többek között ezt is kérdeztük Majdanics Pétertől a lúciak szakvezetőjétől.

Cél az élcsoport

„Célunk az élcsoportban az első öt között végezni – kezdte mondandóját a lúciak edzője. – A Keleti csoportban szerintem van hat-hét erre esélyes gárda. Ezért azt mondom, egyértelműen kijelenteni, hogy valaki bajnok lesz vagy akár dobogós helyen végez, meglehetősen nagy kockázatot rejt magában.

A tréner vázolta, hogy jelenleg nincs meg az a nyugodt anyagi háttér, amely szükséges egy normális gond nélküli megyei I-es szerepléshez. Viszont nem lenne érdemes feljutniuk, ha vergődés lenne a nóta vége.

Helyiekre építkezve

A Tiszalúc szakvezetője elmondta, hogy a felnőtt 20-as keretből 16-17 fő helyi labdarúgó. Az ifiben – amelyet szintén ő dirigál – pedig teljes egészében tiszalúci fiatalok kergetik a labdát.

„Célunk az, hogy hosszú távon helyiekre épüljön a felnőttcsapat – folytatta Majdanics Péter. – Tapasztalatunk ugyanis az, hogy nem mindig jó az idegenből igazolt labdarúgó. Egyrészt nem kötődik a klubhoz, a településhez, másrészt sokba is kerül.”

Kritikus drukkerek

A klub elnöke, Majdanics László a hétvégi hazai győzelemmel végződött meccs után meglehetősen furcsa nyilatkozatot tett. Erről bővebben beszélt a csapat edzője:

„A helyi focibarátok nagyon is értenek a labdarúgáshoz és szép számban ki is járnak a meccsekre, ám ne látják át milyen nehéz ma egy klubot eredményesen működtetni? Sokszor kritizálják a lelkes helyi fiatalokat a mérkőzések közben, akik akarnak, de még nincs kellő rutinjuk.”

A tréner éppen ezért fogalmaz óvatosan a várható szereplést illetően. Véleménye szerint kitűnő évet zártak az előző bajnokságban. Szeretnének persze minél jobban szerepelni ebben a szezonban, is ám ehhez sok mindennek össze kell jönnie.

A magasabb osztályhoz pedig a közel hatezer lélekszámú nagyközségben széleskörű összefogásra lenne szükség.

A mezőcsáti csoport eredményei:

6. forduló:

felnőtt/ifjúsági
Bükkzsérc – Szakáld 7-0 2-0
Vatta – Mezőnyárád 2-2 6-0
Tiszabábolna – Szentistván 0-7
Kesznyéten – Hejőbába 0-1
Sajóörös – Szomolya 4-0 elmaradt
Cserépfalu – Hejőszalonta 0-4 3-0
Szabadnapos: Hejőkeresztes

7. forduló:
felnőtt/ifjúsági
Szentistván – Kesznyéten 5-1
Hejőszalonta – Sajóörös 4-2 11-0
Hejőbába – Cserépfalu 5-1 1-2
Szomolya – Bükkzsérc 1-3 1-5
Mezőnyárád – Tiszabábolna 1-2
Szakáld – Mezőkeresztes 1-0 1-5
Szabadnapos: Vatta

A csoport állása:

Felnőtt:
1. Bükkzsérc 7 6 0 1 28-7 18
2. Szentistván 6 5 0 1 24-6 15
3. Hejőbába 6 4 1 1 13-6 13
4. Hejőszalonta 6 4 0 2 19-10 12
5. Vatta 6 3 2 1 12-9 11
6. Mezőkeresztes 6 3 1 2 10-7 10
7. Sajóörös* 7 4 0 3 19-10 8
9. Mezőnyárád 6 2 1 3 9-13 7
10. Szakáld 6 2 0 4 4-17 6
11. Kesznyéten 6 1 0 5 5-17 3
12. Tiszabábolna 7 1 0 6 7-32 3
13. Cserépfalu 6 0 1 5 7-24 1

*4 pont levonva

Ifjúsági:
1. Vatta 6 5 0 1 35-7 15
2. Cserépfalu 6 4 1 1 14-6 13
3. Mezőkeresztes 6 4 0 2 29-9 12
4. Szentistván 4 4 0 0 11-4 12
5. Bükkzsérc 5 3 3 1 10-6 10
6. Hejőbába 4 2 0 2 5-4 6
7. Sajóörös 5 2 0 3 4-26 6
8. Szakáld 6 1 1 4 17-13 4
9. Hejőszalonta 4 1 0 3 14-10 3
10. Mezőnyárád 5 0 1 4 6-18 1
11. Szomolya 5 0 0 5 5-47 0

MELÁ