„Az Éj királynőjével elválaszthatatlan barátnők lettünk”

Ahogy az operákban, a szerelemért hozott áldozatot
Ahogy az operákban, a szerelemért hozott áldozatot - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Varga Viktória 2009-től énekli a szerepet, Európa több színpadán fellépett már A varázsfuvolában.

Az operaénekes új kihívásokra nyitott, életteli személyiség, aki a megfejthetetlen, misztikus nő szerepét énekelte már a Zeneakadémián, az Operaházban, Győrben, Szegeden és a Wiener Staatsoperben gyermek­előadásában is. Hosszú ideig Stuttgartban élt vagy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy járta Európát, miközben Stuttgartban volt a lakóhelye. A debreceniek májusban még több alkalommal láthatják Mozart operájában a Csokonai Színházban.

Pécsett végeztél magánének szakon. Hogy kerültél Stuttgartba?

Varga Viktória: A diploma megszerzése után szerettem volna még tanulni, tovább fejlődni, így aztán útra keltem. Elmentem Hamari Júlia mesterkurzusára Győrbe, ahol egy intenzív egyhetes képzés után a művésznő meghívott az egy héttel későbbi budapesti mesterkurzusára is, és megkért, hogy tanuljak meg két dalt. Az egyik Blonde áriája, a Durch Zärtlichkeit volt, a másik Masenykáé Smetana Az eladott menyasszonyából. Csodálkoztam, hogy miért kér két ennyire különböző áriát, de megtanultam, s miután meghallgatta, felajánlotta, hogy ha én is szeretném, a tanítványa lehetek, segít a további utamon. Így indult a számomra mai napig maghatározó Mester és tanítvány viszony, ami ma már több mint tíz éve tart. Úgy érzem, a mi pályánkon az egyik legfontosabb, hogy legyen egy olyan példaképünk, akit tisztelünk, akiben megbízunk, s legfőképp, akinek el tudjuk fogadni a kritikáit, tanácsait. A kurzus után Stuttgartba költöztem, ahol egy év közös intenzív munka után felvételiztem a Stuttgarti Zeneakadémia operaszakára, hogy a színpadi jelenlétben is fejlődhessek.

Jól beszélted a nyelvet?

Varga Viktória: Nem tudtam németül, ott tanultam meg. A belépő nyilván egy német nyelvvizsga volt, és így mehettünk a háromfordulós ének meghallgatásra. Nehéz volt bekerülni, és két év nagyon sűrű időszak következett, hiszen a Stuttgarti Zeneakadémia operaszakának van egy saját színháza, ahol minden félévben már közönség előtt, élesben, rendezővel, jelmez-, díszlettervezővel, karmesterrel kell vizsgáznunk. Ott egyszer csak bekerültem az énekesi lét kellős közepébe. Nehéz időszak volt, mert meg kellett tanulni szerepeket több nyelven, olaszul, angolul is, németül létezni, de hallatlanul izgalmas fejezete volt ez az életemnek.

Hogyan találtak rád külföldön az első szerepek?

Varga Viktória: Nagyon érdekes történet minden énekes életében, hogy hogyan startol el az operaszak elvégzése után. Engem egy verseny indított el a pályán. A Junge Oper Schloss Weikersheim egy olyan verseny, ahol a fődíj nem helyezés vagy pénz, hanem egy szerep. Ott elnyertem Frau Fluth-ot A windsori víg nőkben, s azóta is ez az egyik kedvencem. Azért is volt meghatározó időszaka ez az életemnek, mert már feltűntek az ügynökök, nézték ezeket a darabokat, s eggyel közülük el is kezdhettem dolgozni. Ezzel a megméretéssel egy időben volt egy szabadtéri Carmen előadás, amelyben megkaptam Micaëla szerepét. Ez volt az első fellépésem profi stábbal. A Weikersheim egy kiváló tanulási folyamat volt, mert egy főszerepet stresszmentesen, védett burokban lehetett elsajátítani, míg a Carmenben tapasztaltam meg igazán, hogy milyen egyedül lenni. Nem sokkal utána be is kopogtatott az Éj királynője.

Hogy kopogtatott? Addig nem is énekeltél koloratúr szerepeket?

Varga Viktória: Nem. Teljesen váratlanul jött. Musettát mentem előénekelni Münchenbe, egy kisebb fesztiválra volt meghallgatás, és kiderült, hogy Kovalik Balázs rendező vezeti. Előénekeltem és megdöbbenésemre megkérdezte: az Éj királynőjét nem tudja? Nem tudtam, de a javaslatára, s mert vállalkozó kedvű vagyok, amint hazaértem, előkerestem a kottát és megpróbáltam. Egyszer elénekeltem, sikerült, és azt gondoltam, ez biztos véletlen. Újra és újra kezdtem, háromszor, négyszer, s már hívtam is Művésznőt (Hamari Júlia a szerk.). Így köszöntött be az életembe az Éj királynője, akivel 2009 óta szinte elválaszthatatlan barátnők lettünk. Az Éj királynőjében az énekes abszolút a határait feszegeti énektechnikailag és pszichésen is. Itt nem lehet melléénekelni, rutinból színpadra menni. Ha nem vagyok koncentrált állapotban, ha nem vagyok nagyon tudatos, vagy teret engedek valamilyen stressznek, az a technika és a hang rovására megy, illetve lelkileg is hat, befolyásolhatja a szerepet. Nem felejtem el, amikor a telefonban először énekeltem el Művésznőnek a koloratúrákat. Aztán elkezdtük gyakorolni a szerepet, majd Kovalik Balázs hívott előénekelni az Operába, s onnantól kezdve, 2009-től az Éj királynője uralja az életemet.

A debreceni rendezésben vártad, hogy megismerkedj egy új elképzeléssel, egy új Éj királynőjével? Látszik, hogy a mester-tanítvány viszony fontos számodra. Hogy készülsz egy szerepre?

Varga Viktória: Természetesen, hiszen mindig inspirál egy újabb megformálási lehetőség, és hogy részese lehetek egy új koncepciónak egy új társulattal! Művésznő szakmai figyelme és a karmester zenei elképzelései mindig tovább finomítják a zenei megoldásaim eszköztárát. Fontos számomra a műhelymunka, hogy dolgozzon velem a rendező, formáljon, hogy elkészüljön egy újabb verzió, ami csak arra az előadásra vonatkoztatható. Ez magában hordozza a megújulást, bővülhet a színészi eszköztáram, és az előadóművészi kisugárzásom is alakulhat. A kérdező típus vagyok, és épp azért, mert ezt a szerepet már sokszor csináltam, nem szeretném rutinból megoldani.

Született Debrecenben egy saját verzió?

Varga Viktória: Nagyon emberi, érzelmes lény lett a debreceni Éj királynője, aki szenved attól, hogy meglopták, és elvették a lányát. Fáj az anyai szíve, és betölti egy erőteljes hiányérzet. Szeretem benne, hogy egy emberi, összetett figura: nem tudjuk, honnan jön, hová tart, egy megfoghatatlan lény. Szoktam mondani, hogy az Éj királynője a barátnőm, egyfolytában tanulok tőle. Egy énekes persze minden nap egy kicsit más: a testünk a hangszerünk, a lelkünk a színek.

Mi hozott haza Stuttgartból?

Varga Viktória: Ahogy az sok operában van: a szerelem. Ahogy Tamino is elindul A varázsfuvolában. Ez egy olyan szerelem lett, amiért képes voltam áldozatot hozni és hazaköltözni. Nehéz volt, de már egyre többet dolgozom, egyre többen ismernek, és hálás vagyok, hogy itthon lehetek. Hiszek abban, hogy a kitartás és a munka meghozza a gyümölcsét. A nyitottság, a rugalmasság és a spontaneitás mindig kifizetődik. Nem tervezek jövőt, azt nézem, hogy hol vagyok holnap, mit énekelek, és hogy hogy érek oda (nevet).

HBN



Hangatléták Mozart klasszikusában

Interjú Varga Viktória és Kovács István operaénekesekkel.








hirdetés