Az egyházban találtak újra egymásra a réviek

Hazavárók Találkozója Réven
Hazavárók Találkozója Réven - © Fotó: Vmirjáncki József
Rév – Megyénkbelit díjaztak a révi kapcsolatok erősítéséért.

Tizedik alkalommal szervezte meg a Pro Rév Egyesület és a Révi Református Egyházközség elnöksége a Révről elszármazottak találkozóját. A szomszédos Romániai Bihar megye településének református közössége körösszeg­apátiakat is meghívott. A Tarsoly Attila polgármester vezette csoport ünnepi istentiszteleten vett részt, amelyen a Körösszegapáti református egyházközség lelkésze, nt. Csizmadia Tibor prédikált, míg a gyülekezeti kórus papjai gitár kíséretével egyházi énekekkel gazdagították az eseményt.

A rendezvényen, a hagyományokhoz hűen átadták a Pro Meritis díjakat. A kitüntetéssel megtisztelték dr. Vincze Ferenc hajdúszoboszlói jegyzőt is, akinek nagy szerepe van a megyénkbeli fürdőváros és a természeti értékekben gazdag Rév közötti gyümölcsöző kapcsolat kialakításában. Istentisztelettel, díjátadással, kirándulással erősítették a kapcsolatot.

HBN–VJ

Címkék: ,


Sporthírek






hirdetés