Zárókiállítás

2019.07.26. 12:35

Elbúcsúztak a grafikus művészek Derecskén

Csütörtökön véget ért a derecskei grafikai telep.

Fotó: Némethy Norbert

Hagyományaihoz hűen, zárókiállítással búcsúztatta meghívott művészeit a Hajdú Bihari Grafikai Művésztelep Derecskén, csütörtök délután. Pardi Sándor, a telep vezetője megköszönte a tizenöt művész munkáját, és összegezte az elmúlt időszak munkafolyamatát. A grafikai telep tizenegy napja után negyvenhét elkészült munkából álló kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.

„Ezek a munkák tökéletes korlenyomatot hagynak az utókor számára, és szép számmal bővítik az elmúlt huszonhárom év alatt összegyűlt közel ezer műből álló városi gyűjteményt”

– mondta Pardi Sándor.

Bakó István polgármester az ünnepi beszédében elmondta, hogy az ő polgármesteri időszaka alatt, (az elmúlt tizenhárom év során) soha nem kérdőjeleződött meg a grafikai telep önkormányzati támogatása. Kiemelte, hogy az elkészült műveken túl komoly eszmei értéke van az együtt töltött napoknak, a közös beszélgetéseknek és a tapasztalatok megosztásának is.

Tamus István művészeti vezető záróbeszédében kiemelte Pardi Sándor, Subicz István és Fátyol Zoltán munkájának jelentőségét, melyek meghatározó részeivé váltak a derecskei és a hajdú-bihari grafikai életnek. Szót ejtett a jövő generációról és a derecskei születésű Lénárt Attilláról, aki az évek során vált a művésztelep szerves részévé.

– A grafikának Derecskén, Magyarországon és egész Európában van létjogosultsága; a debreceni grafika kicsit köszönheti magát Derecskének is. Az, hogy erős a derecskei anyag, egyértelműen köszönhető a művésztelepnek – zárta beszédét a debreceni művész.

A záróünnepség elmaradhatatlan része volt a Móré Mihály-díj átadása. Ez egy olyan szakmai elismerés, melyre a telepen alkotó művészek szavazatai alapján válik érdemessé a jelölt. Ebben az esztendőben titkos szavazás útján Papp Károly kapta az elismerő kitüntetést, immár negyedik alkalommal.

A kiállítás augusztus 15-ig tekinthető meg a derecskei művelődési központban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában