Sport

2015.02.10. 11:22

Egy sportág a focin belül

Debrecen - A DVSC kapusedzője még védhetne is akár, de a mostani posztjával is elégedett.

Debrecen - A DVSC kapusedzője még védhetne is akár, de a mostani posztjával is elégedett.

Öt napja tartózkodik Törökországban a DVSC-TEVA, a bajnokcsapat csütörtök óta a beleki edzőtáborban készül a tavaszi szezonra. A piros-fehérek szombaton két edzőmeccset már lejátszottak, előbb 2-2-es döntetlent értek el a grúz Torpedo Kutaiszi ellen, majd 2-1-re legyőzték a bukaresti Rapidot. A Loki utazó keretében három kapus kapott helyett, Nenad Novakovics, Verpecz István és Slakta Balázs, akiknek a felkészítéséért Erdélyi Miklós felel.

Megvan az összhang

- Valójában a keményebb, fizikai jellegű munkát már korábban elvégeztük, itt Törökországban a bajnokihoz hasonló ritmusban vívjuk a mérkőzéseket, a meccsek után regenerálódás következik, majd két nap múlva újabb meccsek - fogalmazott Erdélyi. - Jó pályákon, megfelelő játékerőt képviselő ellenfelekkel játszunk, az edzőmérkőzések tapasztalatát leszűrve csiszoljuk a csapat játékát - mondta a tréner, aki külön-külön is beszélt a kapusairól.

- Nenead Novakovics kisebb sérülésből tért vissza, kihagyott egy hetet, de egy harminc fölötti, rutinos labdarúgónak ez nem jelent olyan óriási hátrányt. Ő hamarosan utoléri magát. Verpecz Pista is alázattal dolgozik, mindent megtesz annak érdekében, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba. Slakta Balázs fiatal, húsz esztendős játékos, nyár óta készül az első csapattal, igyekszik minél többet tanulni - nyilatkozta Erdélyi.

A kapusedzőtől megtudtuk, bár a stábtagokkal mindig közösen beszélik meg, hogyan dolgoztak a kapusok az edzéseken vagy a meccseken, természetesen a döntés és a felelősség a vezetőedzőé, Kondás Eleméré, ő jelöli ki, kivel kezdődik a csapat összeállítása. - Nekem jóval könnyebb dolgom van, mint a kollégáimnak, hiszen nem huszonöt ember munkáját kell figyelnem, hanem csak háromét, ezért könnyebb kijavítanunk a hibákat. Tulajdonképpen ez egy külön sportág a sportágon belül. Szerintem azért is könnyen megtaláljuk a közös hangot, mert életkorban közel vagyok hozzájuk, nemrég még én is védtem. Olykor hiányzik is, hogy a gólvonalra állhassak, de az edzősködés is kielégít, együtt élek a játékkal a kispadon, nem nagyon érzem azt, hogy kívülálló lennék. Szeretem ezt a munkát, jó srácokkal együtt dolgozni - tette hozzá a márciusban 34. életévét betöltő szakember.

Reális a 2. hely

Erdélyi Miklós szerint ha a tabellára tekintünk - a DVSC a 4. helyen, egy ponttal lemaradva áll a harmadik DVTK mögött -, akkor reálisan az ezüstéremre van esélye a Debrecennek a bajnokság végén. - Öt pont a második helyezett MTK előnye velünk szemben, roppant nehéz lesz őket befogni, de ami biztató, hogy a tavaszi rangadóinkat majdnem mindet hazai pályán vívjuk meg. Ha jól rajtolnánk és az éllovas Videoton megbotlana az elején párszor, akkor még bármi lehetne az aranyéremért folyó küzdelemben, de ehhez már a fehérváriak rossz szereplése is kellene.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!